Az Androméda-galaxis a Tejútrendszerhez legközelebb eső spirálgalaxis, ami a galaxisunk felé száguld éppen nagy sebességgel, és a számítások szerint 4 milliárd év múlva egybe is olvad vele, létrehozva a Milkoméda-szupergalaxist. Az újabb elemzések szerint ezt a régóta biztosra vett sorsot elkerülheti ugyan a két rendszer, de van rá esély, hogy mégis bekövetkezik: ekkor pedig a galaxisok képe jelentősen átrendeződik majd a lassú összefonódás során.

Az Androméda jelenleg még körülbelül 2,5 millió fényévre tartózkodik a Földtől, ami hatalmas távolság, de a szondák nagy érzékenységű megfigyelőeszközeivel áthidalható - a NASA 2009-ben indult, alacsony Föld körüli pályán keringő egysége, a NEOWISE (Near-Earth Object Wide-Field Infrared Survey Explorer) például rengeteg adatot gyűjtött róla a missziója során. Az adatok utólagos vizsgálata alapján a kutatók szokatlan jelenséget észleltek a galaxisban: az M31-2014-DS1 jelű óriáscsillag fénye 2014-ben jelentősen megnőtt, majd hirtelen “drámaian lecsökkent”, míg 2016-ra szinte teljesen nyoma veszett. A galaxis egyik legragyogóbb csillagának eltűnése nem mindennapos esemény, és a Hubble Űrteleszkóp adatai szintén arra utaltak, hogy az égitest egyszerűen megszűnt létezni.

A csillag azonban nem csak elpusztult, hanem fekete lyukká alakult.

Az M31-2014-DS1-hez hasonló csillagok gyakran szupernóvaként végzik pályafutásukat, és hatalmas robbanással pusztulnak el, de ebben az esetben más történt: a csillag összeomlott, és egy fekete lyuk alakult ki belőle. Hogy az M31-2014-DS1 miért nem vált szupernóvává az egyelőre nem egyértelmű, de az összeomlás révén keletkezett fekete lyuk születésének megfigyelése mindenképpen különleges eseményt jelent a kutatók számára, hiszen az ilyen “csendes születést” sokkal nehezebb detektálni, mint az erőteljes szupernóva-robbanást.

“Az összeomlást sokkal nehezebb észrevenni, mint a robbanást”

- mondta el Jacob Jencson, a kutatás résztvevője - “Elgondolkodtat, vajon mi minden kerülhette még el a figyelmünket, és mit fedezhetünk fel a jövőben.”

(Fotó: Keith Miller, Caltech/IPAC – SELab)