Olyan tömegmegfigyelést, mint a párizsi Olimpián, nem látott még Európa

2024 / 07 / 26 / Pőcze Balázs
Olyan tömegmegfigyelést, mint a párizsi Olimpián, nem látott még Európa
A párizsi Olimpia ritkán látott kihívás elé állítja a francia biztonsági szerveket. Ahogyan a korábbi világjátékokon megszokhattunk, a felelősök a megoldást részben tömeges megfigyelési eszközöktől remélik. Ezek pedig amennyire nagy segítséget jelentenek a rendőrség szerint, annyira aggasztóak a jogvédők szemében.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

A Wired-ön Morgan Meaker számolt be részletesen a francia fővárosban alkalmazott biztonsági megoldásokról. Cikkéből kiderül, hogy az ország belügyminisztere folyamatosan bizonygatja, hogy nem estek túlzásokba, amikor megtervezték az Olimpia védelmét, amit a "legnagyobb, békeidőben tapasztalt kihívásként" aposztrofál. Ugyan állítása szerint már most többszáz radikális iszlamistát, szélsőbaloldalit és szélsőjobboldalit akadályoztak meg abban, hogy beépüljön a szervezők közé, azonban a veszélyes egyének mellett látszik, hogy

a névtelen tömegeken is megpróbálják rajta tartani a szemüket.

Ehhez egy olyan rendszert használnak, amely egy 2023-as törvény keretei között nyolc "eseményt" azonosíthat, például a tömegek kialakulását, az elhagyott tárgyakat vagy a földre kerülő embereket. Az ezért felelős, Wintics nevű cég négy éve még azért felelt, hogy kétszáz közlekedési kamera képeit elemezve megállapítsa, hogy hol mekkora a bicikliforgalom, ezzel segítve a biciklisávok megfelelő kialakítását. Ezután megpályázták az Olimpia alatti térfigyelő rendszer üzemeltetését, ami az egyik alapító, Matthias Houllier szerint pontosan ugyanaz, "névtelen formák elemzése közterületeken", "semmi arc- vagy rendszámfelismerés, viselkedés-elemzés". Ezzel mintha el akarná kerülni az olyan technológiákkal vonható párhuzamokat, mint a Kínában működő, egyéneket, kisebbségeket azonosító program, vagy a több amerikai városban betiltott arcfelismerő szoftverek.

"Nincs automata döntés" - teszi hozzá Houllier, hiszen szép számmal akadt példa arra, hogy valakit rosszul azonosított egy ilyen program, majd ártatlanul kellett magyarázkodni a rendőrök vagy a bíróság előtt. Ezzel szemben itt mindössze annyi történik, hogy egy-egy eseményt felismerve a program szól az illetékeseknek, hogy pillantsanak rá a felvételre - hiszen ennyi kamera képének a folyamatos figyeléséhez lehetetlen volna elég embert a képernyők elé ültetni.

Ezzel együtt akadnak jogvédők, akik szerint nincs érdemi különbség az ilyen rendszerek között, és ez is csak fokozni fogja, hogy a rendőrök "mindig ugyanazokon a környékeken, ugyanazokat az embereket zaklatják" - fogalmazott egy aktivista, Noémie Levain. Majd aláhúzta: szerinte az Olimpia csak apropó, "a kormány, a cégek, a rendőrség" már azon gondolkodnak, mi történik a játékok után.

(Borítókép: Marcus Brandt/picture alliance via Getty Images)

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.