Olyan kérdésben adta be a derekát az Apple, amit sokáig kizártnak tartottak

2022 / 05 / 24 / Pőcze Balázs
Olyan kérdésben adta be a derekát az Apple, amit sokáig kizártnak tartottak
Úgy tűnik, az Apple engedett a vásárlók és a törvényhozók nyomásának: a cég állítólag már teszteli az USB-C csatlakozós iPhone-okat, amelyek már jövőre megjelenhetnek.

Tavaly ősszel számoltunk be arról a Rakétán, hogy az EU szerint egyféle töltővel kéne működnie minden kütyünek, vagyis az okostelefonoknak, tableteknek, fényképezőgépeknek, fejhallgatóknak, hordozható hangszóróknak és konzoloknak. Meg is mondták, hogy milyennel: Brüsszelben az apró, kerekített téglalap formájú, szimmetrikus USB-C csatlakozót jelölték ki erre a célra. Az Európai Bizottság szerint évente negyedmilliárd eurót spórolhatnánk azzal, ha nem kéne megvásárolnunk minden eszközünkhöz a vele együtt szállított töltőt, sőt, így tizenegyezer tonnával kevesebb elektronikai hulladékot termelne a tömb. Persze akadnak ellenvélemények is: volt elemző, aki kerek-perec "hülyeségnek" tartja a hasonló előírásokat, és az Apple akkori érvelése szerint is ártana egy ilyen szabály, az innovációnak és a fogyasztóknak egyaránt.

Fordult a téglalap

Most azonban úgy tűnik, hogy Tim Cookék beadták a derekukat: a TechCrunch híre szerint már próbálgatják az USB-C csatlakozós telefonokat, illetve azokat az átalakítókat, amelyek lehetővé teszik, hogy a korábbi Lightning-csatlakozós eszközeinket se kelljen kidobnunk a váltás után. Az Apple ugyanis már tíz éve használja ezt a saját fejlesztésű portot, amely az iPhone 5 óta minden telefonjukon, a táblagépeik nagy részén és a fülhallgatóikon is megjelent. Amellett, hogy azt állítják, hogy a csatlakozó robosztusabb és vékonyabb telefonokat eredményez, fontos tudni, hogy a cég pénzt tud szedni azoktól, akik az iPhone-hoz így csatlakozó eszközöket, például töltőket vagy fülhallgatókat gyártanak, a Made For iPhone (MFI) programon keresztül. Az USB-C esetében erre a licenszdíjra nem számíthatnak.

A vég kezdete

A 9to5Mac írói egyenesen úgy gondolják, hogy mindez egy újabb lépés a portok nélküli iPhone felé, azonban kiemelik: még mindig vannak olyan felhasználók, például a fotósok, operatőrök, akiknek a hatalmas mennyiségű adat továbbításához feltétlenül szükségük van a kábelek biztosította nagy adatátviteli sebességre. Azt sem tartják kizártnak, hogy az alap iPhone modellek vezetékek nélkül fognak működni, míg a Pro készülékeken USB-C port lesz, hasonlóan egyébként az iPadekhez, amelyeknél a belépő szinttel jár együtt a Lightning, míg az Air, a Mini és a Pro már mind USB-C-sek. Sőt, Ming-Csi Kuo, az egyik legmegbízhatóbb Apple-elemző szerint az USB-C telefonokat rövidesen követi a többi kiegészítő, egerestül, fülhallgatóstul. Most már csak vigyáznunk kell arra az egy szem kábelünkre, amellyel minden kütyünket életben tartjuk.

(Borítókép: Mishaal Zahed/Unsplash)

Tönkreteszi-e a telefont, ha nem a megfelelő töltővel töltjük? A Samsung legújabb telefonja, a Galaxy S21 az iPhone 12-höz hasonlóan már töltő nélkül érkezik, így jó tudni, hogy mivel érdemes tölteni és mivel nem a telefonunkat.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.