Úgyhogy ehhez mérten gondoltuk úgy, hogy mindenképp külön bejegyzésben kellene foglalkoznunk a notebookkamera-takaró bemutatásával. Lesz szó a funkcionalitásról, az előnyökről, emellett pedig a notebookra illesztés menetére is kitérünk.
Nincs abban semmi rossz, ha időnként letakarnád a notebook kameráját
Elvégre legyünk őszinték, eleve van egyfajta kellemetlen érzete az embernek azzal kapcsolatban, hogy a kamera folyamatos jelleggel ott van a laptopon. Persze a kamera működését egyből jelzi egy kis fény, amint az apró szerkezet bekapcsol.
A notebookkamera-takaró alkalmazását egyébként azok a nem kívánt kellemetlen helyzetek indokolják, amikor nem veszed észre, hogy a kamera igenis dolgozik. Egy-egy csapatszintű meeting, illetve ügyfelekkel folytatott online megbeszélés nem akármilyen komikus vagy pedig kellemetlen helyzeteket is szülhet akkor, ha nem gondolsz előre a notebookkamera-takaró használatára.
Amiért a hagyományos post-it-féle megoldásnál nem árt jobbat keresni
Biztosan láttál már akár egy munkatársadnál vagy egy-egy konferencián mellett ülő személynél olyat, hogy egy szimpla post-it cetlivel takarja el a notebook kameráját. Hasonló megoldást jelent egyébként az is, amikor egy apró szigetelőszalag darabot alkalmaz valaki ugyanebből a megfontolásból.
De legyünk őszinték, ezt messze nem lehet optimális megoldásnak nevezni. Nem beszélve arról, hogy a ragasztó miatt a notebook kamerájának az egészen apró lencséje szélsőséges eshetőségnél még akár sérülhet is.
Ezt pedig minden bizonnyal egyáltalán nem szeretnéd. Úgyhogy sokkal inkább célravezető lehet az egyébként nem túlzottan nagy beruházást jelentő notebookkamera-takaró használata mellett döntened.
Így erősítheted a gépedhez a beszerzett notebookkamera-takarót
Ha szeretnéd, akkor ezzel a teendővel bátran felkereshetsz egy korrekt és megbízható laptopszervizt. Viszont az esetek többségében az a tanulság, hogy a notebookkamera-takaró készülékre erősítése önállóan is megoldható feladat.
Merthogy maga a művelet nem több egyetlen könnyű, ámde határozott mozdulatnál. Aggodalomra persze akkor sincs semmiféle okod, ha nem is vagy túlzottan gyakorlott ezen a téren. Ugyanis a notebookkamera-takaró mellé kapsz egy praktikus leírást.
Úgyhogy más teendőd nem is lesz a gyakorlatban, mint a leírásban foglaltak mentén a notebookkamera-takarót egész egyszerűen rápattintani magára a laptopra. Innentől kezdve gyakorlatilag készen is leszel, a notebookkamera-takarót bármikor hiba nélkül tudod alkalmazni.
(Szponzorált tartalom)
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR