Nem nyíltak az ajtók, nem mentek a kamerák egy börtönt ért kibertámadás miatt

2022 / 01 / 14 / Pőcze Balázs
Nem nyíltak az ajtók, nem mentek a kamerák egy börtönt ért kibertámadás miatt
Az USA Új-Mexikó államának legnépesebb területét, Bernalillo megyét cybertámadás érte január elején. A helyi börtön számítógépes rendszerei is leálltak, így nem csak az ajtók és a kamerák váltak működésképtelenné, de a fogvatartottakkal kapcsolatos adatbázis is károsodhatott.

A The Verge híre szerint a Bernalillo megyei kormányzat több intézményét is megbénította a támadás: múlt szerdán nem tudtak kinyitni az önkormányzati irodák, mert nem voltak elérhetőek az ott dolgozók által használt számítógépes szolgáltatások. A fennakadások azóta is tartanak. A rendőrség és a tűzoltóság, valamint a segélyhívók nem álltak le, ahogyan a digitális eszközök nélkül is működőképes intézmények, például a közösségi házak sem. A városi börtönben viszont arra figyeltek fel, hogy a távirányítású ajtók nem nyílnak, csak kulcsokkal, illetve a kamerák sem működnek.

Emiatt a börtönt teljesen le kellett zárni.

Ami még aggasztóbb, hogy egy bírósági beadvány szerint az az adatbázis is sérülhetett, amelyben az olyan eseményeket tartják nyilván, mint a verekedések, az erőszak alkalmazása, vagy a szexuális zaklatásokkal kapcsolatos bejelentések. Ennek az az oka, hogy Bernalillo megyét is zsarolóvírusos támadás érte. Az ilyen támadások során a vírus megpróbálja elérhetetlenné tenni a számítógépen és a hálózaton tárolt fájlokat. Nem egyszerűen letörli, hanem kódolja azokat - és váltságdíjat követel azért, hogy a kódolást visszafordítva újra használható állapotba hozza a gépeket és az állományokat. Arról nem szólnak a hírek, hogy a megyétől követeltek-e, és ha igen mennyi váltságdíjat a támadók.

Az eset nem példa nélküli: a The Record felidézi, hogy Atlantában, Baltimore-ban, Denverben, New Orleans-ban és Tulsában is történt hasonló támadás, Las Vegas pedig hajszál híján kerülte el, hogy ilyen sorsra jusson. Emellett a világ legnagyobb húsfeldolgozó cége, egy óriási üzemanyag-vezeték és számtalan más vállalat is zsarolóvírus áldozatául esett az országban, így az USA-nak külön akciócsoportot kellett létrehoznia, hogy az ilyen módszerekkel dolgozó bűnözők ellen küzdjön.

(Borítókép: Matthew Ansley/Unsplash)


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Kínában elkészítették az elpusztíthatatlan okostelefont, ami már itthon is kapható
Túrázóknak és a világvégére készülőknek is érdekes lehet a kínai Unihertz beszédes nevű mobilja, a Tank 3 Pro, amibe az óriási akkumulátor mellé még egy beépített projektor is belefért.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.