Bár a Napba való belépés technológiai szempontból jelenleg a sci-fi kategóriájába tartozik, a fizika törvényei alapján pontosan meghatározható, hol érne véget egy hipotetikus merülés a csillag belsejében.

Tételezzük fel, hogy rendelkezésünkre áll egy speciális védőburkolat, amely képes ellenállni a Nap környezetében tapasztalható extrém sugárzásnak és termikus terhelésnek. A merülés első szakasza paradox módon a legforróbb tartományon vezetne keresztül: a korona nevű ritka gázréteg hőmérséklete eléri a több millió fokot, ami nagyságrendekkel magasabb a látható felszín, a fotoszféra nagyjából 5500 Celsius-fokos értékénél. Ebben a fázisban azonban nem a hő, hanem a sűrűség a meghatározó. A korona részecskekoncentrációja olyan alacsony, hogy gyakorlatilag vákuumnak tekinthető, így ott – és a mélyebben fekvő konvektív zónában is – szinte akadálytalanul zuhannánk befelé.

A kritikus határvonalat, ahol a süllyedés megállna, a sugárzási zóna mélyén érnénk el. Ez az a tartomány, ahol a fotonok a folyamatos ütközések miatt csak százezer éves léptékben képesek átvágni. A fizikai egyensúlyt itt már a sűrűségi gradiens határozza meg: mivel az emberi szervezet átlagsűrűsége a vízhez áll közel, a merülés addig tartana, amíg a környező plazma el nem éri ezt az értéket. Ez nagyjából a sugárzási zóna középső harmadában következne be, ezen a ponton a statikus lebegés állapota lépne fel, és nem tudnánk mélyebbre süllyedni.

Amennyiben külső erővel mégis a mag irányába kényszerítenénk magunkat, a közeg már-már szilárdnak ható, hiper-sűrű állapotot öltene. A centrumban a sűrűség eléri az arany sűrűségének közel nyolcszorosát, ebben a tartományban pedig a klasszikus elmozdulás fogalma érvényét veszti: nem egy folyadékban úsznánk, hanem egy olyan egzotikus, préselt állapotú anyagba ágyazódnánk bele, amelyben a részecskék közötti kölcsönhatások már minden hétköznapi tapasztalatnak ellentmondanak.

A Nap tehát nem nyelné el örökre a látogatót; a fizika törvényei valahol félúton kijelölnék a végső állomást ebben a gigantikus plazmagömbben.

(Forrás: IFL Science, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Megfejtették a Hold 60 éves rejtélyét: kiderült, mi korbácsol különös mágneses lökéshullámokat az égitest felett Hat évtized után végre pontot tettek a kutatók az egyik legizgalmasabb űrkutatási rejtély végére. Kiderült, mi okozza azokat a különös mágneses lökéshullámoka a Hold felett. Az új felfedezés nemcsak a múlt kérdéseire válaszol, de alapjaiban változtathatja meg azt is, amit az égitest és a napszél kölcsönhatásáról eddig gondoltunk.

Idegen megastruktúrák nyomában: új kutatás szerint fizikailag is megvalósíthatók lehetnek a csillagléptékű építmények Egy friss kutatás szerint a csillagok energiáját hasznosító vagy akár teljes naprendszereket mozgató idegen megastruktúrák nemcsak elméletben létezhetnek.

Tényleg kolonizáljuk a Holdat? Az emberi test számára ez maga a pokol A Holdon való tartós jelenlét egyszerre ígér lenyűgöző élményeket és komoly megpróbáltatásokat, hiszen az emberi szervezet határait feszegeti.