Nehéz elhinni, hogyan készült ez a reklám 2024 / 06 / 29 / Bobák Áron

Első ránézésre semmi különös, sőt, akár unalmasnak is gondolhatnánk a Toys “R” Us reklámfilmjét, azonban a készítésének körülményei annál izgalmasabbak: ez ugyanis az első reklám, ami szinte teljes egészében az OpenAI Sora nevű eszközével készült. Ahogy korábban írtunk róla, a Sora egy generativ mesterséges intelligencia, ami a begépelt szöveges utasításoknak megfelelő videókat generál. Bár az eszköz nyilvánosan még nem elérhető, a fejlesztők által közzétett videók alapján már eddig is sejteni lehetett, hogy az OpenAI újabb területen fog forradalmat elindítani, akit viszont eddig nem győzött meg a Sora, az az alábbi videó alapján biztosan meggondolja magát. Bár a reklám nem teljesen mesterséges intelligenciával készült, a rendező Nick Kleverov szerint a videót nagyjából 80-85 százalékban a Sorával hozták létre, és azon csupán némi utómunkálatot kellett végezniük.
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.