IOs-eszközökön már tavaly július óta használhatjuk a Google magánszféra-védelmi megoldását, amiről akkor mi is írtunk a Rakétán. A lényege, hogy a mobilunkon néhány gombnyomással törölhetjük, hogy mire kerestünk rá az elmúlt negyed órában. A nyomok nem csak a telefonunkon tűnnek el, hanem az összes eszközünkön, amelyen az adott Google-fiókkal vagyunk belépve. Mindehhez csak arra van szükség, hogy telepítsük fel a telefonunkra az ingyenes Google alkalmazást, ami az Android készülékeken alapértelmezésben is megtalálható. Akár ebben, akár a böngészőnkben kerestünk rá az érzékeny témára, mindenképpen ezt az appot kell használnunk a funkció eléréséhez.
Először tehát indítsuk el a telefonunkon a Google alkalmazást. Ezután bökjünk a jobb felső sarokban a profilképünkre - ügyelve arra, hogy ugyanazt a profilt lássuk itt, mint a keresésre használt gépen, böngészőben. A keresési előzmények menüpontja alatt találjuk a sort, amelyre nyomva a telefonunk jelzi: eltávolítja a fiókunkból az előző negyed óra kereséseit, aminek az eredményét "rövidesen láthatjuk". Természetesen ez a megoldás olyankor jön jól, amikor hirtelen eszmélünk rá, hogy problémás lehet, ha valaki meglátja, mi után kutattunk az interneten.
Emellett érdemes beállítani, hogy a keresési előzményeinket csak a jelszavunk birtokában láthassa bárki; korábban megírtuk, hogy ezt pontosan hogyan tudjuk megtenni. Szintén hasznos, hogy a böngészők és a Google kereső maga is rendelkezik úgynevezett inkognitó-móddal, amellyel akár órákon át böngészhetünk, keresgélhetünk, és erről semmilyen információt nem rendelnek hozzá a fiókunkhoz. Aki ennél is óvatosabb, használhat anonim keresőket, például a DuckDuckGot. Természetesen mindez csak akkor nyújt megfelelő védelmet, ha az internet-forgalmunkat nem figyeli senki - bár a legtöbb weboldal és kereső már titkosítva küldi és fogadja az adatokat. Egy VPN használata ezért elsősorban abban nyújthat további segítséget, hogy még a földrajzi helyzetünket is elrejti a szolgáltatók elől.
(Fotó: Rakéta/Pőcze Balázs, Unsplash/Marcus Winkler)
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR