Nagyon közel vagyunk a rák elleni vakcinák kifejlesztéséhez - mondta Vlagyimir Putyin egy moszkvai konferencián

2024 / 02 / 16 / Bobák Áron
Nagyon közel vagyunk a rák elleni vakcinák kifejlesztéséhez - mondta Vlagyimir Putyin egy moszkvai konferencián
Az orosz elnök a hét elején megrendezett Future Technologies Forum konferencián tett meglepő kijelentést, de részletekbe nem bocsátkozott.

"Nagyon közel kerültünk az úgynevezett rákvakcinák és új generációs immunmoduláns gyógyszerek megalkotásához. Remélem, hogy a jövőben ezeket hatékonyan fogják tudni használni az egyéni terápiákban" - idézi Vlagyimir Putyin szavait a Reuters, hozzátéve, hogy az elnök semmilyen részletet nem osztott meg azzal kapcsolatban, hogy milyen típusú daganatos megbetegedésekre fejlesztett gyógyszerekről van szó, és ezek milyen hatásmechanizmussal működnek.

Putyin bejelentése azért meglepő, mert bár a világon már számos cég folytat előrehaladott kísérleteket a rák különböző típusaira kifejlesztett vakcinákkal, Oroszországból korábban nem érkezett hír ilyen kutatásokról. A helyzet így némileg emlékeztet arra, mint amikor 2020 augusztusában az orosz elnök az állami tévében bejelentette, hogy a világon elsőként fejlesztettek ki vakcinát a koronavírusra, miközben a bejelentés idején még semmilyen nyilvános adat nem volt elérhető a Szputnyik V-ről, aminek a klinikai tesztjei sem zárultak le. Putyin bejelentése éppen ezért jókora vihart kavart tudományos körökben, igaz, a Szputnyik V a későbbiekben valóban hatékonynak bizonyult a Sars-COV-2-vel szemben.

Ahogy a Reuters megjegyzi, jelenleg csak a májrák kialakulásában szerepet játszó hepatitis B-re valamint a többféle daganatos megbetegedést okozó human papilloma vírusra (HPV) létezik engedélyezett oltóanyag, ám a jövőben az mRNS-alapú eljárásoknak köszönhetően a jövőben jelentősen megemelkedhet a daganatos betegségekre kifejlesztett, teljesen személyre szabott terápiás készítmények száma. Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Moderna orvosigazgatója, Dr. Paul Burton tavaly tavasszal úgy nyilatkozott, hogy akár öt éven belül sikerülhet kifejleszteni olyan mRNS-alapú vakcinát, amely a daganatos megbetegedések számos változatára nyújthat hatékony gyógymódot. A cég a melanómára, vagyis a bőrrák legveszélyesebb fajtájára kifejlesztett oltást már embereken is teszteli, az eddigi eredmények alapján pedig a készítmény a Merck által kifejlesztett Keytruda immunterápiás gyógyszerrel együtt az első három évben felére csökkenti a bőrrák miatt bekövetkező halálozások számát, valamint a bőrrák újbóli megjelenésének az esélyét. Mindeközben a BioNTech tavaly a brit kormánnyal írt alá egy megállapodás, amelynek értelmében 2030-ig mintegy tízezer páciens fog "személyre szabott rákkezelést" kapni klinikai tesztek keretében.

(Borítókép: Contributor/Getty Images)

Könnyen gyógyítható, mégis ezrek halnak bele Magyarországon Bár a prosztatarák az egyik legkönnyebben gyógyítható daganatos megbetegedés, Magyarországon mégis évente mintegy 1500-an halnak bele a betegségbe, ami lakosságarányosan az egyik legmagasabb szám az egész Európai Unióban. A Novartis által szervezett kerekasztal beszélgetésen szakértők és hírességek beszélgettek arról, hogy mi lehet ennek az oka, és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy kevesebb áldozatot követeljen a prosztatarák.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Ross Ulbricht életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert a dark weben működő piacterén kábítószerekkel, fegyverekkel és hamis okmányokkal is kereskedtek. Kedd óta azonban szabad ember.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.