Nagyobb volt a baj a Starship tesztjénél, mint ahogy a közvetítésben látszott

2023 / 05 / 01 / Bobák Áron
Nagyobb volt a baj a Starship tesztjénél, mint ahogy a közvetítésben látszott
A SpaceX sokkal korábban fel akarta robbantani az imbolygó rakétát, csakhogy az önmegsemmisítő rendszer nem működött.

A The New York Times beszámolója szerint ezt maga a cég alapítója, Elon Musk mondta el szombaton a Twitter Spaces-ben tartott élő műsorban, ahol számos eddig nem ismert részletet osztott meg a Starship első, felemásra sikerült tesztjéről. Ahogy arról mi is írtunk, a SpaceX másfél héttel ezelőtt első alkalommal tesztelte a teljes Starship-rendszert, amelynek keretében az űrhajó már a Super Heavy hordozórakétával együtt emelkedett a magasba, és a célkitűzés szerint az alacsony Föld körüli pályát kellett volna elérnie. Erre végül nem került sor, ugyanis a Starship néhány perccel az indítás után imbolyogni kezdett, majd nagyjából 35 kilométeres magasságban darabjaira robbant.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a SpaceX szándékosan robbantotta fel a rakétát, miután az a hajtóművei meghibásodása miatt instabillá vált. Musk erről azt mondta, hogy a biztonsági rendszer a 33 Raptor-hajtóműből hármat még az indítás előtt lekapcsolt, amitől a Starship már az indításnál is kicsit megdőlt, ennél viszont nagyobb problémát jelentett, hogy nagyjából fél perccel az indítás után egy újabb hajtómű mondta fel a szolgálatot, megrongálva több másik hajtóművet is. Ez vezetett el odáig, hogy az indítás utáni 85-ik másodperctől a rakéta már nem tudta tartani az irányt, majd elkezdett össze-vissza pörögni. A problémát érzékelve a SpaceX mérnökei úgy döntöttek, hogy aktiválják az önmegsemmisítő rendszert, csakhogy az elsőre nem akart működni, így a parancs kiadása után még nagyjából 40 másodperc telt el, mire a Starship végre felrobbant.

Musk ennek is meglátta a jó oldalát, hiszen ahogy rámutatott, a késlekedésnek köszönhetően kiderült, hogy a rakéta szerkezeti integritása még annál is jobb, mint várták, hiszen a Starship a hosszú másodpercekig tartó pörgéstől sem esett darabjaira. A SpaceX vezére hozzátette, hogy a következő indításnál valószínűleg több robbanóanyagot fognak bepakolni a Starshipbe, hogy hasonló esetben azonnal megsemmisüljön a rakéta.

Musk magáról a tesztről úgy nyilatkozott, hogy az "nagyjából az elvárásainak megfelelően zajlott", vagy talán kicsit túl is szárnyalta azt. Ugyanakkor azt ő is elismerte, hogy a robbanással végződő küldetés nem tekinthető teljes sikernek, pláne, hogy az indítás során egy másik váratlan esemény is történt: a 30 Raptor-hajtómű egy "kőtornádót" generált, hatalmas porfelhőt és jelentős mennyiségű törmeléket hagyva maga után. A több száz hektáron szétszóródó kavicsok a helyieket is felbosszantották, az esetet pedig már az amerikai légügyi hatóság (FAA) is vizsgálja. Musk szerint ez a jövőben nem fog megismétlődni, ugyanis a beton helyett egy vízzel hűtött acéllemezt fognak használni az indítóálláson, ami a mostani tesztre még nem készült el.

Ha az FAA vizsgálata nem akadályozza ezt meg, akkor Musk szerint a következő tesztre akár hat-nyolc héten belül sor kerülhet, ennyi idő ugyanis elég lesz arra, hogy új rakétát építsenek és kijavítsák az indítóállásban keletkezett károkat. Musk hozzátette, hogy bár egyáltalán nem biztos, hogy a következő teszten sikerül elérniük a Föld körüli pályát, de mivel idén a várakozásai szerint még négy vagy öt tesztet fognak végezni a Starshippel, így nagyjából 80% esélyt lát arra, hogy már 2023-ban elérik ezt a célt.

(Borítókép: Jonathan Newton/The Washington Post via Getty Images)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.