Most hétvégén indul az elektromos raliautók világbajnoksága, az Extreme E

2022 / 02 / 19 / Palotai Nándor
Most hétvégén indul az elektromos raliautók világbajnoksága, az Extreme E
A világbajnokság első futama, a Desert X Prix az elsivatagosodás veszélyeire szeretné felhívni a figyelmet. A szezonnyitó versenyt az elkövetkezendő pár évben felépíteni tervezett szaúd-arábiai okosváros, NEOM helyszínén rendezik meg.

Az elektromos raliautókat felvonultató Extreme E versenysorozat tavaly indult útjára azzal a céllal, hogy a versenyzéssel párhuzamosan világszerte felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A versenyfutamok úgy lettek megszervezve, hogy a helyszínek mindegyike kapcsolódjon a környezetvédelem témaköréhez. Most hétvégén indul a második szezon – hívta fel a figyelmet az Electrek.

Az öt versenyhétvége öt különböző témakör köré épül

  • Desert X Prix: az első verseny február 19-20. között lesz, Szaúd-Arábiában, az elkövetkezendő években megépíteni tervezett okosváros, NEOM helyszínén. A versenyhétvége központi témája az elsivatagosodás lesz, ami ezen a helyszínen mostanra már több négyzetkilométernyi termőterületet tett tönkre.
  • Island X Prix: a május 7-8. közt a futamokat Szardínia szigetén fogják megrendezni, és a helyszín körül pusztuló tengeri élővilág kapcsán a tengerek és óceánok szén-dioxid megkötő képességére, és ennek fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.
  • Ocean X Prix: a július 9-10. között rendezett futamok az emelkedő tengerszint és az óceánok műanyagszennyezésének témáját helyezik majd fókuszba. A helyszínről még nem döntöttek, de vagy Skócia, vagy Szenegál ad majd otthont a versenyeknek.
  • Copper X Prix: szeptember 10. és 11-e között fogják megrendezni a rézbányászatot és annak az elektromobilitásban elfoglalt szerepéről szóló versenyhétvégét, a világ legnagyobb rézkitermelő országában, Chilében.
  • Energy X Prix: november 26-27. között Uruguayban a megújuló energiaforrások lesznek a középpontban a verseny és a helyszín kapcsán.

Megegyező autók és koedukált csapatok

A világbajnokság során az összes csapat köteles ugyanazt a típusú autót használni. A versenyek során koptatott Odyssey 21 névre hallgató autókat az a Spark Racing Technology gyártja, mely az elektromos Forma–1, a Formula E egyik fő beszállítója. Az autók akkumulátorát a Williams Advanced Engineering gyártja, akárcsak a már említett Formula E esetében is.

Az Extreme E-ben használt Odyssey 21 összesen 1650 kilogrammot nyom, és nagyjából 400 kW teljesítményt, azaz körülbelül 550 lóerőt tud felmutatni, és alig négy és fél másodperc alatt gyorsul fel száz km/órára. Ezen felül akár 52 fokos lejtőn is képes felmenni.

A verseny egy további különlegességét adja, hogy a csapatok kötelező jelleggel egy női és egy férfi sofőrből kell álljanak. Hogy mégis mennyire szükséges az „egyenlősítés” az autósportokban, azt nem tisztünk eldönteni, de azt érdekességképpen érdemes megjegyezni, hogy a szériához az idén csatlakozó McLaren az idei Extreme E versenyen indítja el történetének első női sofőrjét, Emma Gilmour-t. A csapatok között van Forma–1-es versenyzők által alapított brigád is: a Rosberg X Racinget a nevét viselő Nico Rosberg alapította, míg az X44 egy Lewis Hamilton által alapított csapat.

Nemsokára jöhet a hidrogén-rali is

Alejandro Agag, az Extreme E alapítója és a Formula E társalapítója már bejelentett egy újabb szériát, ami az Extreme H nevet fogja kapni, és ugyanazokon a napokon és helyszíneken fogják majd tartani, mint az Extreme E versenyeket. Ezeken a futamokon hidrogénnel hajtott autók fognak majd részt venni. Az első hidrogénnel működő prototípusokat jövő évre ígérik, az első Extreme H versenyekre pedig majd az Extreme E negyedik évadjában lehet majd számítani.

A mostani, Desert X Prix hétvégéjének pénteki napján már túl vannak, ez jelenleg még csak próbaköröket takart, bár már ez is kellően látványos volt, mint ahogyan azt a fenti videóban is láthatjuk. A hétvége szombati napján időmérő edzéseket fognak tartani, vasárnap pedig magyar idő szerint reggel kilenckor kezdődnek majd az elődöntők, délután egytől pedig maga a döntő futam.

(Fotó: Extreme E)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.