Még egy lépéssel közelebb az emberi szembe ültethető kijelző

2022 / 04 / 06 / Bobák Áron
Még egy lépéssel közelebb az emberi szembe ültethető kijelző
Bár sokan azt gondolták, hogy a mai technológiai lehetőségek mellett lehetetlen megvalósítani, a Mojo Vision rendületlenül halad afelé, hogy valódi okos kontaktlencsét dobjanak piacra, amely részben a telefonunk képernyőjét is leválthatja.

A 2020-ban bejelentett Mojo Lensről mi is többször írtunk már, hiszen valóban páratlan kezdeményezésről van szó: a kaliforniai vállalat egy olyan kontaktlencsét fejlesztett, amelybe egy mindössze 0,5 milliméteres, 14 ezer PPI pixelsűrűségű MicroLED kijelzőt integráltak, ami közvetlenül az ember retinájára képes kivetíteni a képeket, akár csukott szemnél is. A jelenlegi technológiai lehetőségek mellett a Mojo Lens egy nagyjából 250x250 pixeles, monokróm képet képes megjeleníteni, így akár egy térképet, utazási információkat vagy edzéssel kapcsolatos adatokat (pulzus, sebesség stb.) is ki tud kivetíteni a felhasználó szemére. Az okostelefon-gyártóknak attól tehát nem kell tartaniuk, hogy a technológia feleslegessé teszi a telefonokat, ugyanakkor az okosórákhoz hasonlóan egy hasznos kiegészítő lehet, ami kényelmesebbé teszi a mindennapokat azzal, hogy nem kell folyton a telefonunk után nyúlkálnunk.

A Mojo Lens az okostelefonokat már csak azért sem tudná leváltani, mert nem önálló eszközről van szó. Mivel rendkívül kis helyen kell dolgozniuk, így a fejlesztők amit lehet, kiszerveztek a lencséből, a készülék számítási kapacitását biztosító ARM Core M0 processzor például az elképzelések szerint egy nyakban hordható kiegészítőbe kerül majd. Ehhez a Mojo Vision egy teljesen egyedi vezeték nélküli kommunikációs protokollt fejlesztett, ami 5GHz-es rádiófrekvencián képes kommunikálni a külvilággal, és állításuk szerint hatékonyabb, mint a Bluetooth LE. Mivel a felmelegedés egy kontaktlencsénél komoly probléma lehet, így ezzel az eljárással jelenleg csak egészen kis távolságokra lehet adatokat továbbítani, vagyis a nyakban hordható processzor tulajdonképpen egy kényszermegoldás lesz, de a fejlesztők célja az, hogy a kontaktlencse később közvetlenül is tudjon majd kommunikálni a telefonunkkal.

A különálló processzorral az energiaellátás problémáját is sikerült megoldania a Mojo Visionnek, hiszen magának a kontaktlencsének csak minimálisan kevés energiára van szüksége. Az "orvosi szintű" energiaellátó-rendszer a kontaktlencsébe ágyazott mikroakkumulátorokból és a gyártó által kifejlesztett integrált áramkörből és vezeték nélküli töltési technológiából áll, aminek segítségével a Mojo Vision szerint a kontaktlencse akár egész napos használatra is alkalmas lehet.

A legújabb prototípus, amit a Cnet újságírójának volt lehetősége közelebbről is szemügyre venni, már beépítve tartalmaz egy giroszkópot, egy gyorsulásmérőt és egy magnetométert is, amelyek segítségével a Mojo Lens a felhasználók szemmozgását is képes követni. Ez nem csak arra jó, hogy a kép akkor is egy helyben marad, ha mozgatjuk a szemünket, de a technológia segítségével az is lehetővé válik, hogy a készüléket pusztán a szemünkkel irányítsuk. A kontaktlencse új verziójába már egy kezdetleges operációs rendszer és felhasználói felület is került, ami a Mojo Vision szerint megnyitja a lehetőséget, hogy elkezdjék feltérképezni a kontaktlencse lehetséges felhasználási köreit.

A gyártó azt már korábban leszögezte, hogy az általános célú használat mellett a kontaktlencsével szándékukban áll a látássérülteknek is segítséget nyújtani, az utóbbi időben pedig sportmárkákkal - többek között az Adidasszal - is elkezdtek együttműködni a lehetséges felhasználási területek szélesítése jegyében.

(Fotó: Mojo Vision)

A számítógépek a kontaktlencsékben Terminátor látást adnak nem is olyan sokára Közeleg az idő, mikor a mini-kijelzőkön át nem csak a valóságot, hanem annak digitális mását is nézhetjük, sőt, akár sötétben is láthatunk.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.