Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) űrszondája augusztus 23-án érte el a Hold felszínét, ráadásul olyan helyen, ahol más nemzet eddig még nem tudott landolni. Ez a világszenzáció talán kicsit el is lopta a reflektorfényt a nem sokkal később, szeptember 2-án Nap felé indított indiai űreszközről, amely a Földet fénnyel és meleggel ellátó csillagunkat fogja alaposan megvizsgálni. Az Aditya műhold – amelynek neve szankszkritül Napot jelent – bolygónktól másfél millió kilométeres távolságból fogja figyelni a csillagot az L1 pontról, amely egy olyan hely az űrben, ahol két égitest - jelen esetben a Nap és a Föld - gravitációs erői egyensúlyban vannak. Az űreszköz a tervek szerint így háborítatlanul vizsgálhatja majd a Nap felszínét, légkörét, annak is a legkülső rétegét, a plazmából álló Napkoronát. A szeptember eleji sikeres rakétaindítást a szokott módon, élőben is közvetítette az indiai űrügynökség:

Az L1 Lagrange-pontból az Aditya-L1 folyamatosan és zavartalanul rálát majd a Napra, így még azelőtt vizsgálhatja a napsugárzást és a mágneses viharokat, mielőtt azokat a Föld mágneses mezeje és légköre befolyásolná. Emellett az L1 pont gravitációs stabilitása minimalizálja a gyakori pályamódosítást is, ezzel optimalizálva a műhold működési hatékonyságát. Az űreszköz által gyűjtött adatok segíthetnek a kutatóknak megérteni az olyan napfizikai rejtélyeket, mint például, hogy a korona miért forróbb, mint a fotoszféra (a Nap általunk is látható része), annak ellenére, hogy mintegy 1600 kilométerrel távolabb van a Nap fő hőforrásától, a magjában zajló magfúziótól.

Az Aditya-L1 „összehajtott” állapotban indult útnak, a célhoz érve kitárja majd két szárnyát, amelyek 120 centiméterszer 81 centiméteres napelemekkel rendelkeznek – ezek segítik majd az űreszköz lítium-ion akkumulátorát a műhold energiaellátásban. Az eszköz hasznos terhe a műhold fedélzetén elhelyezett hét darab, összesen 244 kilogramm súlyú tudományos műszerből áll. Ilyen például a magnetométer (MAG), amely a Föld körüli bolygóközi mágneses mező nagyságát és irányát fogja mérni, valamint a koronakidobódásokat is vizsgálja majd, illetve ezeknek a plazmakitöréseknek a Földre gyakorolt hatását.

Egy másik műszer, a VELC (Visible Emission Line Coronagraph) a Napkoronát vizsgálja majd, hogy feltárják azt a mechanizmust, amely a koronát az alatta lévő fotoszféra hőmérsékletének többszörösére melegíti. A HEL1OS (High Energy L1 Orbiting X-ray Spectrometer) eszköz a napkitörésekre, azaz a Nap elektromágneses sugárzásának kitöréseire összpontosít majd, és a kitörések kialakulásakor fellépő termikus és nem termikus sugárzást egyaránt vizsgálja, míg a SUIT (Solar Ultraviolet Imaging Telescope) egy olyan ultraibolya-teleszkóp, amely a napkorongot fogja elemezni, hogy megértsük, hogyan áramlik az energia a fotoszférából a koronába.

A SoLEXS (Solar Low Energy X-ray Spectrometer) a Napból érkező röntgensugárzás átáramlását fogja mérni az L1 ponton, emellett a napkitörések dinamikáját vizsgálja majd. A napszél, azaz a Napból származó töltött részecskék állandó áramlását fogja mérni az L1-en az ASPEX (Aditya Solar wind Particle EXperiment) nevű eszköz azzal a céllal, hogy kiderítse, honnan származnak a napszélben lévő részecskék. A PAPA (Plasma Analyser Package for Aditya) műszer két érzékelője pedig a napszelet, illetve annak összetételét és energiaeloszlását fogja tanulmányozni, megvizsgálja az elektronok sebességét, valamint e részecskék és a protonok hőmérsékletének különbségeit a napplazma különböző pontjain.

A tervek szerint az Aditya-L1 több földkörüli manőver után, 109 nap múlva éri el az L1 Lagrange-pontot, és mintegy 150 millió kilométerről figyeli majd a csillagot, várhatóan több mint öt éven át.

(A borítókép illusztráció. Kép: ISRO)