Mint azt Avi Loeb kifejti, az előzetes felvételek szerint a 3I/ATLAS körül bonyolult gázsugarak hálózata látható, amelyeknek a gyors forgás miatt elmosódottnak kellene tűnniük. Ehhez képest a 2025. november 9-én készült kép azt mutatja, hogy ezek a sugarak nagyon vékonyak, jól tartják az irányukat, ráadásul egymillió kilométernél is messzebbre nyúlnak. Ha a gáz egy „szokásos” üstökösből származna, és nagyjából 400 m/s sebességgel áramlana ki, akkor körülbelül egy hónapba telne, mire ilyen távolságra jut – ezalatt az objektum rengetegszer megfordulna a tengelye körül.

A nagy kérdés tehát az, hogyan maradhatnak ilyen stabilak ezek a sugarak, miközben a 3I/ATLAS 16,16 óránként egyszer körbefordul.

Egy lehetséges magyarázat, hogy a Nap csak bizonyos szögekben éri el a felszínen található jeges részeket – például a felszín mélyebb „völgyeiben” érvényesülhet ez a hatás. Ilyenkor a kifúvás 16,16 óránként lüktet, és „borsószemekből” álló sugarat rajzol ki, nagyjából 23 270 km-es távolságokra egymástól. Ez azonban nem magyarázza azokat a sugarakat, amelyek a Naptól elfelé mutatnak.

Egy másik ötlet szerint a látott csíkok a magból levált darabok elpárolgó nyomai, ami viszont azt feltételezi, hogy a Nap közelében az objektum legalábbis részben széttöredezett, hiszen másképp a mag nem kerülhetett volna elő a felszín alól – de erre nem került sor.

A legmerészebb spekuláció szerint pedig irányt tartó technológiai hajtóművek dolgoznak.

A fentieket is beleszámolva a 3I/ATLAS mostanra egy tucat furcsaságot produkált.