Milyen legyen a Nagykörút? Most mi is megmondhatjuk a véleményünk

2020 / 10 / 30 / Felkai Ádám
Milyen legyen a Nagykörút? Most mi is megmondhatjuk a véleményünk
Idén ősszel indul a Nagykörút jövőjével kapcsolatos átfogó tervezés. Most pedig eljött a pillanat, hogy mi is beleszólhatunk a folyamatokba.

Amint az énbudapestem írja, idén elindul a „városlakókkal közös gondolkodás, átfogó tervezési folyamat” a Nagykörút jövőjét illetően. Miről szól ez a jövő? Nem, pontosabban nem elsősorban a kerékpársávokról, bár kétségtelenül az ezek kapcsán elindult, élénk párbeszéd indította be a tervezési folyamatokat. A Nagykörút újratervézésenek fókuszában azonban nem csak a közlekedési problémák állnak, hanem a készülő koncepció része Budapest egészségesebbé és biztonságosabbá válásának – legalábbis ez olvasható az említett oldalon. Az oldalt egyébként a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) működteti: a 2015 júliusában létrehozott cég Budapest imázsával foglalkozik a Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából.

Ami konkrétan a Nagykörutat illeti: a cél ennek a megkopott presztízsű útvonalnak az újragondolása, a régi vonzerő helyreállítása. Összességében egy olyan helyszín kialakítása a cél, amelyen nem csak áthalad az ember, hanem alkalmas a városi életre – a közlekedés mellett tehát lehet itt lakni, vásárolgatni, sétálgatni. A gyakorlatban ez a közterületek újraosztását, minőségi és gyalogosbarát átalakítását, és a zöldfelületek „megújítását” jelenti. A most induló terv a teljes Nagykörútra készül, amit ugyan kerületenként szakaszokra lehet osztani, de az egységes kép is fontos. A végső cél az „utca szintjén a teljes keresztmetszet faltól-falig való újragondolása”.


Így állt a szavazás 1057 kitöltést követően

A tervezési folyamatnak három fontosabb mérföldköve van: a folyamat most ősszel indul tehát, és remélhetőleg 2021 tavaszára megszületik a koncepció. Az első lépés lényegében az állapotfelmérés, a második a célok kijelölése, a harmadik pedig a konkrét „intézkedések, projektjavaslatok, ösztönzők” kidolgozása. Magát a koncepciót a Fővárosi Önkormányzat szakcégeiből álló tervezőcsapat készíti majd el. Az önkormányzat célja ugyanakkor, hogy a koncepció a civil szervezetek és lakosság bevonásával történjen. Ennek része tehát az október 27-én elindult online kérdőív, amit november 11-ig lehet kitölteni. Itt pedig meg lehet tekinteni, miként áll a felmérés jelenleg, a válaszadók eddig milyen prioritásokat jelöltek ki a megújulás szempontjából.

(Címlapkép: Wikimedia Commons/Rovibroni (Barna Rovács))


Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Két fiatal kutatónő példája bizonyítja, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) miként formálhatja a szakmai karriert és nyithat kapukat a nemzetközi sikerhez.
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Ha azt hitted, a jövő még messze van, akkor ideje átsétálnod az Allee-ba!
Az Allee-ban már konkrétan leparkolt a jövő egy darabja, és még pózol is a kamerának.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.