Miért jelenik meg egy fura iroda belseje az Antarktisz közepén a Google Earth-ön?

2022 / 08 / 30 / Felkai Ádám
Miért jelenik meg egy fura iroda belseje az Antarktisz közepén a Google Earth-ön?
A Google Earth különös dolgok egész tárházát rejti – azonban mind közül kiemelkedik, hogy ha az Antarktisz közepén látható fehér ponton ejtjük le az „emberkét”, akkor egy különös irodába kerülünk – egy irodába, amelynek ablakából toronyházak és zöld-lombú fák látszanak.

Már többen is felfedezték, hogy a Google Earth-ön előcsikarható egy fura jelenség – nem is kell mást tennünk, mint a Földgömböt elforgatni a Dési-sarkra, ráközelíteni a területre, és ha megjelenik egy fehér pont a jég közepén, akkor arra ráközelíteni – mint a lenti képen a bekarikázott részen látszik, ez a pont elég könnyen kiszúrható.

Ezt követően addig kell nagyítanunk, míg a fehér folt egy Pac-Manra hasonlít, és ekkor kell megragadnunk az emberkét és leejtenünk a fehér folt területén – leginkább a kör külső részén érdemes próbálkoznunk a tapasztalataink szerint. Nem is kell sokat kísérletezni, a dolog elvileg harmadik-negyedik próbálkozásra működik is, és megkapjuk a szokásos „utcaképet”, ami ezúttal nagy meglepetésre egy átlagosan unalmas irodaépület folyosója.

Ami igazán érdekes, hogy ha „elsétálunk” az iroda ablakáig, akkor toronyházakat és zöldbe borult fákat láthatunk odakint – a Déli-sark közepén.

Más képet is behozhatunk, ezúttal az előbbi folyosón, az egyik cég irodájába nyíló ajtó előtt állunk.

A sokakat nyugtalanító kérdés, hogy mégis mi folyik itt, csak nem találtunk egy bejáratot a Hátsó szobákba?

Hátsó szobák – horrorisztikus programhiba a valóságunk mögött A „Backrooms” a szimuláció teória kitoldása: ez az a hely, ahová akkor kerülünk, ha egy programhiba folytán kizuhanunk a valóságunkból. És ez az a hely, ahol a legkevésbé szeretnénk lenni.

A jelenségre felfigyeltek a TikTok tartalomgyárosai, sőt a Redditen is foglalkoznak a problémával.

@deadryze Save this to your phone in case it gets taken down. If I go missing, it was against my own will.#conspiracy #antarctica #googleearth ♬ original sound - Isaac

Annyi elmondható, hogy a cikk írásakor ez a jelenség működött, igen könnyen előhozható a fenti módszerrel a Google Earth-ön. Szerencsére több képen is olvasható, hogy az iroda melyik céghez tartozik – ez a Focus Prime Imobiliária, egy brazil ingatlanvállalat, amelynek az irodája amikor épp nem az Antarktisz közepén, akkor alapesetben São Luís-ban található. A Google Earth-ön a lenti képen látható, bekarikázott „Tech Office” irodaházban található a vállalat főhadiszállása. Mint az jól látszik, a környezet (toronyházak, fák), megfelel a Déli-sark közepén található utcaképnek.

Az utcakép pedig így fest (látható a Focus Prime felirat is a bejárat felett):

Nem könnyen, de az irodaház belsejéről is előhozhatóak képek:

Habár nem az ingatlanfejlesztő irodához vezető folyosó nyitható meg, de a pirossal keretezett, földön tárolt tűzoltókészülék, valamint az épület bejárata felett olvasható céges logó alapján ez valóban ez ugyanaz a hely lehet, mint amit az Antarktisz utcaképén láthattunk. Érdekesség még, hogy amíg a fenti képen láthatóak a szélességi és hosszúsági koordináták, az Antarktiszon ez nem látszik, ami alapján jó eséllyel valami különös szoftverhibáról lehet szó.

A tanulság annyi, hogy a Google Earth algoritmusainak útjai kifürkészhetetlenek, ennek megfelelően a gliccsei is azok, így ki tudja, hogy a szoftver miért dobja be épp ezeket az utcaképeket az Antarktisz közepén.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.