Mesterséges intelligencia mentette meg "a Beatles utolsó dalát", ami még idén megjelenik

2023 / 06 / 14 / Pőcze Balázs
Mesterséges intelligencia mentette meg
Paul McCartney bejelentette, hogy még az idén megjelenik "az utolsó Beatles dal". A valószínűleg "Now and Then" névre hallgató számot John Lennon egy magnóra énekelte fel röviddel a halála előtt, de eddig túl rossz volt a minősége a publikáláshoz.

A dalszerző-énekes a BBC-nek nyilatkozva mesélte el a demószalag történetét - számolt be a The Verge. A Gyűrűk ura filmek rendezője, Peter Jackson másfél éve állított össze egy dokumentumfilmet a zenekarról, "Get Back" címmel, ami a legendás "Let It Be" album születéséről szól, és a felvételek feljavításához igénybe kellett venniük mesterséges intelligencia-alapú szoftvereket is. Az egyik legnagyobb kihívás a zenekar tagjai között zajló párbeszédek minősége volt; ám a program, amit a háttérzajok eltávolításához fejlesztettek, most egy teljes dalt mentett meg.

McCartney ugyan nem nevezi meg konkrétan a felújított számot, de feltehetőleg a "Now and Then"-ről van szó, amelyet Lennon 1980-ban zongorázott, illetve énekelt fel a lakásában egy kazettás magnóra.

A kilencvenes években kiadott "Free as a Bird" és "Real Love" is ezen a szalagon voltak, ám akkor az azóta meghalt George Harrison arra szavazott, hogy a "Now and Then"-t ne jelentessék meg, Paul McCartney azonban végig hitt a dalban. Azzal kapcsolatban viszont kevésbé lelkes, hogy az MI-rendszerek már arra is képesek lettek, hogy Lennon hangján bármit "elénekeljenek", akár az ő számait is. Az Interesting Engineering még május végén írt arról, hogy nem csak Drake és más kortárs előadók, hanem a legendás Beatles hangzásával is elkezdtek kiadni számítógép generálta számokat. A YouTube-on megjelent ilyen videók javát azonban a zenekar kiadója, a Universal Music Group eltávolíttatta. Ezek között volt olyan, amely McCartney egy 2013-as szerzeményét "dolgoztatta fel" a teljes Beatles-szel, miközben akkor a zenekar tagjainak a fele már nem élt. Ugyanakkor a "Watching Rainbows" című, egyetlen részletből felépített teljes Beatles-dal még mindig elérhető a videómegosztón.

Amint a generatív, azaz szöveget, képet, hangot előállító mesterséges intelligenciák esetében lenni szokott, a kérdés most is az, hogy szabad-e a szoftvereket mindenki számára elérhető, ám jogvédett anyagokon "trenírozni", illetve, hogy a programok segítségével létrejött képek, dalok vajon kinek a szellemi tulajdonát képezik. Arról nem is beszélve, hogy vajon John Lennon is a "Now and Then" kiadására szavazna-e, ha még élne.

(Borítókép: Vinnie Zuffante/Michael Ochs Archives/Getty Images)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.