Merülő robot fedezte fel az egyik leghíresebb első világháborús hajóroncsot

2019 / 12 / 12 / Perei Dóra
Merülő robot fedezte fel az egyik leghíresebb első világháborús hajóroncsot
A Falkland-szigetek közelében azonosították az egyik legismertebb első világháborús német hajó roncsát, ahol több mint száz évvel ezelőtt a britekkel vívott csatában elsüllyedt. Mivel a támadás váratlanul érte a legénységet, a Scharnhorst nyolc másik német hajóval együtt a hullámok martalékává vált.

Mensun Bound, tengeri régész és kutatócsapata azonban sikeresen azonosította a mintegy 1,6 kilométer mélységben fekvő csatahajó roncsait, méghozzá egy automatizált merülő szerkezet, az úgynevezett AUV szonár segítségével. Legnagyobb szerencsénkre az akciót le is videózták:

Bound, az expedíció vezetője rendkívülinek tartja felfedezésüket, a LiveScience tudományos portál munkatársával pedig más kulisszatitkot is megosztott:

"Gyakran kergettünk árnyékokat a tengerfenéken, de most már nem kétséges, hogy a német flotta egyik híres hajójára bukkantunk."

Évek óta kutattak utána

Ami a történelmi hírmorzsákat illeti, a Scharnhorst és a német flotta veresége döntő tengeri csata lett az első világháború első szakaszában; a Falkland-szigeteki támadással a britek ugyanis a Coroneli csatára reagáltak, melyben több mint ezerhatszáz katonájuk odaveszett.

A HMS Invincible és a HMS Inflexible hajók vezetésével egy századot küldtek az Atlanti-óceán déli részére, remekül kivitelezett taktikájuknak és felkészültségüknek köszönhetően pedig elsüllyesztették a német Scharnhorst, Gneisenau, Nürnberg és Leipzig csatahajókat, fedélzetükön összesen kétezer-kétszáz emberrel.

Szerencsétlenségére a Scharnhorst kezdte meg a sort, így a száznegyvennégy méter hosszú, tizenhárom ezer tonna vízkiszorítású, négykéményes páncélos csatahajó elsőként merült hullámsírba. A német vereség egyúttal álmaik szertefoszlását is jelentette arra vonatkozóan, hogy a háború alatt ők lehetnek a tengerek urai.

A kutatók 2014 decembere óta keresték a Scharnhorst maradványait, mostanáig sikertelenül. 2019 novemberben négyezer-ötszáz négyzetkilométernyi területet átfésültek a merülőrobottal, amikor egy fordulás során, véletlenül a roncsra bukkantak. Terveik szerint a hullámsírt törvény védi majd az illetéktelen behatolóktól.

(Fotó: Wikipédia)


Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.