Meglepő trükkökre képes a Mercedes új elektromos autója 2022 / 05 / 26 / Bobák Áron

Bár megjelenésre nem annyira extrém, mint a néhány napja leleplezett elektromos AMG tanulmányautó, a 2024-ben érkező EQG-nek is van néhány látványos trükk a tarsolyában. Ezek közül is az egyik legérdekesebb, hogy az SUV képes lesz egy helyben állva is megfordulni, amely képessége a hajtásrendszerre vezethető vissza. Mivel a kerekeket hajtó elektromos motorok külön-külön vezérelhetőek, így azt is meg lehet oldani, hogy a hátsó kerekek az egyik, míg az elsők a másik irányba forduljanak, ezzel téve lehetővé a tankokra jellemző fordulást. Az elektromos G-osztálynak szüksége is lesz az efféle látványos megoldásokra, hiszen egy meglehetősen kompetitív területre érkezik, ahol - a tágabb konkurenciát nézve - 2024-re már ott lesz a Tesla, a Ford, a Chevrolet, a General Motors és a Rivian is - utóbbi egyébként 2019-ben szintén bemutatott egy hasonló trükköt az R1T-vel, ám a funkciót a szériamodellben egyelőre nem tették elérhetővé. (Car and Driver)
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön?
Tudsz olyan töltőt, ami appból vezérelhető, távolról frissíthető és 3 év garanciával jön? A Voltie nem csak ígér – le is szállítja: kezeld a töltést egyetlen koppintással, bárhonnan. 👉 Nézd meg, miért mosolyognak a Voltie-sok!
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?

A reggelekben a legjobb pillanatok akkor jönnek el, amikor a lakás még csendes, a fény lassan beszűrődik az ablakon, a konyhát pedig megtölti a frissen őrölt kávé illata.

Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
A Dorottya Residencesben jártunk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.