Jövőre már filmet is nézhetnek vezetés közben Németországban a Mercedes-Benz sofőrök

2021 / 12 / 10 / Bobák Zsófia
Jövőre már filmet is nézhetnek vezetés közben Németországban a Mercedes-Benz sofőrök
Jövőre már nem kell a kormányt fogniuk vezetés közben a Mercedes Drive Pilotját használó sofőröknek, helyette írhatják az e-mailjeiket vagy intézhetik egyéb feladataikat. Egyelőre csak a német utakon használhatják majd a hármas szintű önvezetést lehetővé tevő rendszert a sofőrök, de a nemzetközi bevezetésen is dolgozik a cég.

A Mercedes-Benz SAE 3-as szintű önvezető rendszere, a Drive Pilot hamarosan már elérhető lesz az S-osztályú Mercedeseket és EQS-t vásárlók számára, a cég bejelentése szerint a szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) engedélyének köszönhetően valamikor 2022 első felében kezdhetik bevezetni a rendszert.

A feltételek egyelőre szigorúak, az összesen 13 191 kilométernyi autópálya/gyorsforgalmi út megfelelő szakaszain, sűrű forgalomban a Drive Pilot felajánlhatja, hogy átveszi a vezetést, de egyelőre csak 60 km/h alatti sebesség esetében - írja a Daimler. A rendszer aktiválása után az automata sofőr önállóan határozza meg a szükséges sebességet és az előtte haladó járműtől való távolságot, figyeli a közúti jelzéseket és táblákat, és a váratlan helyzetekre is reagál fékezéssel vagy elkerülő manőverrel. Amit egyelőre nem valósíthat meg a rendszer, az a sávváltás, így minden manővert csak a saját sávon belül kivitelez. A Drive Pilot a képességeit és döntéseit az autókon elhelyezett szenzorokból, Lidar-ból, kamerából és mikrofonokból beérkező információkra alapozza, ezenkívül egy digitális térkép is segíti a tájékozódásban, valamint abban, hogy mindig naprakész legyen az éppen aktuális forgalmi helyzettel, az úton történt balesetekkel és egyéb akadályokkal kapcsolatban.

Az alkalmazás hármas szintű önvezetést tesz lehetővé, az SAE leírása szerint a sofőr ennek használata közben az utas szerepét játssza, akkor is, ha a kormány mögött ül, vagyis nem vezeti az autót, viszont csak korlátozott helyzetben, meghatározott feltételek teljesülése esetén alkalmazható a rendszer és mindig készen kell állnia arra, hogy bármikor visszavegye az irányítást az autótól. A Volkswagen a következőképpen jellemzi a hármas szintet:

"Technikai szempontból a kettes és hármas szint közötti ugrás a legnagyobb. A vezető ezen a szinten első ízben foglalkozhat más dolgokkal is.

A jármű automatikusan képes előzésre, kikerülő manőverekre, gázt adni és fékezni. A rendszer felismeri a határait és a vezetőnek képesnek kell lennie visszavenni a jármű irányítását."

A Mercedes-Benz arra is felkészült, hogy a vezető esetleg nem reagál a figyelmeztetésre és nem hajlandó átvenni a kormányt, a rendszer ezt vészhelyzetként értékeli és lefékez, megállás után pedig értesíti a mentőket és kinyitja az ajtókat, hogy a helyszínre érkező segítség hozzáférjen az utashoz.

A sofőr a Drive Pilot alkalmazása közben leveheti a kezét a kormányról és szórakoztató célokra is használhatja a műszerfalon található kijelzőt, amelyen egyébként vezetés közben nem engedélyezik az alkalmazások futtatását, vagyis akár filmet is nézhet vagy internetezhet. A rendszer egyelőre csak Németországban kerül bevezetésre, de a Daimler ígérte szerint, amint a jogi szabályozás lehetővé teszi, más országokban is elérhetővé teszik a technológiát.

(Fotó: Daimler)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.