Mennyi energiát égetünk el gondolkodás közben?

2019 / 11 / 29 / Bobák Áron
Mennyi energiát égetünk el gondolkodás közben?
Minden idők egyik legemlékezetesebb sakkpartija egészen szokatlan okból szakadt félbe 1985. február 8-án: az Anatolij Karpov és Garry Kaszparov közötti világbajnoki döntő azért ért véget, mert a FIDE elnöke, Florencio Campomandes féltette a játékosok egészségét.

Félelme nem volt alaptalan: a két sakkozó 1984. szeptember 10. és 1985. február 8. között összesen 48-szor ült le játszani, és hogy mennyire szoros volt a küzdelem, arról jól árulkodik, hogy Karpov mindössze 5-3 arányban vezetett Kaszparovval szemben, miközben 40 döntetlen született. A döntés a játék felfüggesztéséről ennek ellenére inkább Kaszparovnak volt hátrányos, aki fizikailag felülkerekedni látszott ellenfelén: Karpov a döntő alatt tíz kilót fogyott, és az utolsó két játszmában kétszer veszített fiatalabb ellenfelével szemben.

Hogy a sakkozók ugyanolyan extrém fizikai terhelésnek vannak kitéve, mint más élsportolók, régóta köztudott, az ESPN információi szerint naponta akár hatezer kalóriát is elégetnek. De vajon tényleg a gondolkodás ennyire megterhelő a szervezet számára?

A LiveScience szerint a nyugalomban levő emberi test nagyjából 1800 kalóriát éget el naponta, aminek 20-25%-a az agy energiafelhasználása.

Tehát az agyunk működtetése napi 350-450 kalóriát "fogyaszt",

amit a szervezetünk leginkább glükózból fedez.

Ezen belül messze a legtöbb energiát az emészti fel, hogy a neuronok ingerületátvivő anyagokkal kommunikálnak egymással az úgynevezett szinapszisokon keresztül. Ezt ráadásul 0-24-ben végzik, hiszen az agyunk soha nem pihen teljesen, még alvás közben is egy halom funkciót lát el.

A Livescience által megszólaltatott Claude Messier, az Ottawai Egyetem pszichológia professzora szerint amikor új dolgokat tanulunk vagy nem rutinszerű gondolkodást végzünk, az agyunk valóban több energiát csoportosít az adott agyterülethez. Ennek a mértéke viszont összességében elenyésző az egész agy energiafelhasználásához képest, ami többé-kevésbé konstans. Na de akkor hogyan fogyhatott Karpov tíz kilót a döntő alatt?

A Livescience szerint a drasztikus fogyás nem annyira a fokozott agyi aktivitásnak, mint inkább a stressznek és a megváltozott étkezési szokásoknak tudható be. A sakkozók ugyanis játék közben hatalmas stressznek vannak kitéve, ami magasabb pulzusszámhoz, a légzés felgyorsulásához, fokozott izzadáshoz vezet, vagyis a szervezetük jóval több kalóriát éget el, mint nyugalmi állapotban. Emellett a hosszú sakkpartik alatt enni sincs túl sok idejük, így természetes, hogy jelentős súlyveszteséget szenvednek el.

A nyelvtanulás vagy egy új hangszer elsajátítása tehát sok szempontból hasznos, de ha fogyni szeretnél, akkor jobban jársz, ha elmész futni vagy bringázol egyet, mert pusztán gondolkodással nem fogsz plusz kalóriáktól megszabadulni.

(Forrás: Livescience, Fotó: Pixabay)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.