Megrendezték az első nagyszabású rakétahátizsák-versenyt, amelyen egy versenyző a vízbe is zuhant

2024 / 03 / 01 / Bobák Zsófia
Megrendezték az első nagyszabású rakétahátizsák-versenyt, amelyen egy versenyző a vízbe is zuhant
A malőr ellenére senki sem sérült meg a Gravity Industries és a dubaji sporttanács által rendezett megmérettetésen, ahol nyolc versenyző repült a víz felett Jet Suitot viselve.

A Jet Suit rakétahátizsákot gyártó Gravity Industries és Dubaj sporttanácsa egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy útjára indítják a Jet Suit Race Series elnevezésű versenyprogramot, ami az első nagyobb Jet Suit megmérettetés lesz és amelynek során a cég jetpackjeit viselik majd a résztvevők. Korábban sor került már egy hasonló eseményre a tavalyi Forma 1-es osztrák nagydíj alatt, de akkor csak három pilóta állt rajthoz és a futam inkább bemutató jellegű volt.

A február 28-án zajló rendezvény már valódi versenyre hasonlított, amelyen a versenyzőknek a víz felett szállva kellett a bóják által kijelölt pályán manőverezniük és ahol az első helyezettet díjazták is. Ahogyan az osztrák programon, úgy most történt egy kisebb baleset: az Egyesült Arab Emírségek pilótája a vízbe zuhant, de nem sérült meg. Az Associated Press beszámolója szerint a versenyző 12 nappal az esemény előtt kezdte meg a felkészülést és a Jet Suittal való gyakorlást. Az első helyet a brit Issa Klafon szerezte meg, aki egy arany színű rakétahátizsákot formázó trófeát emelhetett a magasba.

A Gravity Industries a Jet Suitokat gyakran alkalmazza ehhez hasonló látványos bemutatók során, de az eszközök célja az elképzelések szerint nem korlátozódik a szórakoztatásra, a rakétahátizsákok gyakorlati jelleggel is bírnak: mentési munkákhoz vagy katonai alkalmazásokhoz is használhatóak, hogy a nehezen megközelíthető terepeken a felszíni közlekedésnél gyorsabb és a más típusú légi járműveknél könnyebben bevethető segítséget biztosítsanak. Richard Browning, a Gravity Industries alapítója annak lehetőségét azonban kizárta egy, a Rakétának adott 2021-es interjújában, hogy a Jet Suitot hétköznapi közlekedési eszközként lehetne használni, szerinte már csak a fülsiketítő zajjal járó működése miatt sem alkalmas erre a feladatra.

(Fotó: Waleed Zein/Anadolu/Getty Images)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.