Meglepő, hogy mi okozza valójában a bőrekcémát

2024 / 11 / 14 / Felkai Ádám
Meglepő, hogy mi okozza valójában a bőrekcémát
Az ekcéma kellemetlen, de most kiderült, hogy egy gyakori jelenség áll a hátterében.

Egyre több bizonyíték utal arra, hogy szoros kapcsolat áll fenn a levegőszennyezés és az ekcéma kialakulása között: egy több mint 280 ezer résztvevőt vizsgáló tanulmány pedig csak megerősíteni látszik, hogy a légszennyezés éppenséggel a bőrünk egészsége szempontjából sem túl üdvös. Minderről a New Scientist számolt be.

A járművek és erőművek által kibocsátott finom részecskéket, különösen a 2,5 mikrométeres vagy annál kisebb (PM2,5) részecskéket, már korábban is összefüggésbe hozták az ekcéma kockázatának a növekedésével. Az ekcéma kialakulásáról egyébként úgy gondolják, hogy ennek megjelenése alapvetően egy túlműködő immunválasz eredménye, amely bőrgyulladáshoz vezet, ami pedig kiszáradást és viszketést okoz. A kapcsolat mélyebb megértése érdekében most azonban Jeffrey Cohen, a Yale Orvosi Kar munkatársa ésk kollégái több mint 280 ezer, főként 50-es éveiben járó ember egészségügyi adatait elemezték, akik részt vettek az All of Us Research Programban. Ez a program az Egyesült Államok különböző társadalmi csoportjaitól – különösen a kutatásokban alulreprezentált kisebbségektől – gyűjt egészségügyi adatokat. A kutatók a résztvevők lakóhelyein mért átlagos PM2,5 szennyezettségi szinteket is megvizsgálták, a 2015-ben, a virginiai Lég-, Klíma- és Energia Megoldások Központja által gyűjtött adatok alapján. A kutatók 788 amerikai helyszín adatait hasonlították össze az ekcéma előfordulási gyakoriságával 2022 közepéig. Az eredmények pedig meglepőek voltak: minden 10 mikrogramm/köbméter PM2,5 növekedéssel az ekcéma előfordulása több mint kétszeresére nőtt. Mint Cohen elég egyszerűen elmagyarázta:

“A szennyezettebb területeken több ekcéma esetet regisztráltunk.”

A kutatók figyelembe vettek olyan egyéb tényezőket is, mint az etnikai hovatartozás, a dohányzási szokások és az ételallergiák. Több szakértő, például Giuseppe Valacchi, a North Carolina State University munkatársa arra is rámutatnak, hogy a PM2,5 részecskék közvetlenül irritálhatják a bőrt, vagy az allergénekhez hasonló immunválaszt válthatnak ki. A PM2,5 részecskék belélegzése pedig szintén gyulladásos folyamatokat indíthat el az egész szervezet szintjén.

Cohen szerint jó lenne, ha az eredmények arra sarkallnák a döntéshozókat, hogy szigorítsanak a szennyezés-ellenőrzési intézkedéseken. Valacchi pedig azt javasolja, hogy az erősen szennyezett területeken élők viseljenek védőruházatot, vagy maradjanak zárt térben, amikor a szennyezettségi szint megemelkedik, hogy minimalizálják az expozíciót és csökkentsék az ekcéma kialakulásának a kockázatát.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Ross Ulbricht életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert a dark weben működő piacterén kábítószerekkel, fegyverekkel és hamis okmányokkal is kereskedtek. Kedd óta azonban szabad ember.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.