A NASA adatai szerint néhány nappal ezelőtt szinte a semmiből felbukkant egy napfolt a Nap felszínén, amely máris a Carrington-esemény napfoltjának körülbelül felére nőtt – ez az esemény 1859 szeptemberében a legpusztítóbb geomágneses vihart idézte elő, így a mostani napfolt gyors növekedése aggasztóan vészjósló.
A 4366-os jelzéssel ellátott folt az elmúlt 24 órában több mint 20 – egészen pontosan 27 – napkitörést produkált, köztük 23 M- és négy X-osztályú kitörést, amelyek közül az X8.1-es volt a legerősebb, amely már így, év elején felülmúlta a 2025-ös év legnagyobb, X5.1-es kitörését – az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) Űridőjárás-előrejelző Központja az ilyen eseményeket A, B, C, M vagy X osztályba sorolja, és minden kategória az előzőhöz képest tízszer erősebb.
Az X8.1-es kitörés egy koronakidobódást (CME) is elindított a Föld irányába. A szakértők előrejelzése szerint
ez a koronakidobódás február 5-én halad el bolygónk mellett, de elképzelhető, hogy érinti is a Földet. Ha ez bekövetkezik, geomágneses vihart okozhat, és látványos sarki fényeket is eredményezhet a szokásosnál alacsonyabb szélességi fokokon is.
Bár a napkitörések izgalmas jelenségek, komoly következményekkel is járhatnak, például rrádiójel-kimaradásokkal, GPS-zavarokkal, és akár műholdak vagy űrhajók károsodásával is.
(Forrás: LiveScience, fotó: NASA)
Ez is érdekelhet: