Megduplázta tavalyi eladását a Tesla az első negyedévben

2021 / 04 / 04 / Rácz Tamás
Megduplázta tavalyi eladását a Tesla az első negyedévben
A kínai piac felfutása és a felfrissített S és X modellek iránti erős érdeklődés bőven ellensúlyozta a gyártási nehézségeket az amerikai villanyautós cégnél.

A Tesla Inc. előzetes gyorsjelentése szerint az idei év első három hónapjában világszerte 184.800 autót sikerült eladniuk. Ez több mint duplája a tavalyi első negyedéves, 88.400-as számnak.

A Tesla közleményében kiemelte a látványos növekedés okai között a Model Y nemrég megkezdett kínai forgalmazásának nagy sikerét, mely lehetővé tette, hogy az új kínai gyár gyorsan felfuttassa termelését a kapacitási korlátokig. Azt is megemlítették, hogy a látványos frissítőkúrán átesett Model S-t és Model X-et szintén "kivételesen jól fogadta" a piac.

A Tesla jelenleg két gyárban, a kaliforniai Fremontban és Sanghajban gyárt autókat. Az USÁ-ban az összes típust gyártják (Model S és X, Model 3 és Y), Kínában pedig a két kisebb típust gyártják a helyi piacra. A Németországban épülő gyárban a cég tervei szerint az idei év második felében indulhat meg a gyártás, a texasi, szintén még épülő üzemben pedig év végén kezdhetik el összeszerelni (más modellek mellett) a Cybertruck pickupokat. Az Európában jelenleg még működő hollandiai, tilburgi üzem, ahol S és X modellek fődarabjaiból állítottak össze európai piacra rendelt kocsikat, a cég márciusi bejelentése szerint hamarosan bezár.

Az elkövetkező hónapokban a Tesla gyártási számait a valószínűsíthetően stabil kereslet mellett az általános autóipari chiphiány befolyásolhatja kedvezőtlenül.

További cikkek a témában:

Az új Teslán nem lesz sebváltó. De akkor hogyan lehet vele tolatni? A Model S frissített változata magától próbálja kitalálni, hogy merre mennénk. Arra is van megoldás, ha nem jól tippel.
Borzasztóan lesújtó képet fest a Tesla vezetéssegítő rendszeréről egy friss videó Az AI Addict nevű Youtube-csatorna készítői azt akarták kipróbálni, a Tesla Full Self-Driving, azaz “teljes önvezetés” névre keresztelt funkciója mennyire alkalmas arra, hogy önállóan közlekedjen a városban. Mint kiderült, nagyjából semennyire.
A kínai hadsereg attól fél, hogy a Tesla az autók kameráival őket figyeli A Tesla autói nem parkolhatnak katonai intézmények területén vagy katonai lakóövezetekben, mert a honvédelmi minisztérium tart a kocsik kameráitól.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.