A Szaturnusz holdját, a Titánt a feltételezések szerint a pólusai körül szokatlan struktúrák: jardangok százai díszítik – számol be róla a New Scientist.

A jardang egy erózió által formált földfelszíni képződmény, amely laza vagy szilárd üledékes kőzetekből, mint például mészkő, homokkő, iszapkő, esetleg kristályos pala és gneisz, alakul ki. Az ujgur eredetű kifejezés, amelyet először Sven Hedin írt le a 20. század elején a Lop-sivatagban tett expedícióján, meredek zátonyt vagy párkányt jelent. A jardangokat a szél által okozott defláció formálja, amikor a laza üledéket és homokot elhordja, valamint a korrózió, a szél által szállított homokszemcsék dörzsölő hatása, és néha a vízerózió is hozzájárul a kialakulásukhoz. Ezek a képződmények, amelyek néhány centimétertől több méterig terjedhetnek, és arányuk általában 4:1 magasságban és szélességben, több helyen is megtalálhatók a Földön is, például Iránban, a Szaharában, és különböző sivatagi régiókban. Illetve ezek szerint a bolygónkon kívül is előfordulnak, például a Titánon is.

A Titán magasabb szélességein ugyanis a kutatók számos sajátos lineáris képződményt azonosítottak, amelyeket fényes lineáris vonalaknak neveztek el. Ezek a képződmények lehetnek homokdűnék, hasonlóak azokhoz, amelyeket a Titán egyenlítőjénél figyeltek meg – de tehát az sincs kizárva, hogy ezek jardangok. A különbség a felületes szemlélőnek talán elhanyagolható, de a geológiai formálódás szempontjából ezek a struktúrák nem is különbözhetnének jobban egymástól: a dűnék a homok felhalmozódása során alakulnak ki, mint hosszúkás halmok, a jardangok viszont magának a tájnak a közvetlen formálódásából származnak. Ránézésre viszont valóban mindkettő megnyúlt, egyenes vonalú gerincek és völgyek formájában jelenik, ami megnehezíti a megkülönböztetésüket távolabbról.

Jani Radebaugh, a Brigham Young Egyetem kutatója egy Texasban rendezett űr- és bolygótudományi konferencián, március 12-én beszélt arról, hogy a fentiek miatt milyen kihívásokkal jár a Titán felszínén található formációk beazonosítása a világűrből. A probléma megoldásához Radebaugh és csapata számítógépes modellezést vetett be, hogy elemezzenek több mint 200 jellemzőt a Titán felszínéről, amelyeket a Földön található hasonló képződményekkel vetettek aztán össze. A jardangok jellemzően egyenesebbek, mint a dűnék, és a radarfelvételeken világosabbnak tűnnek. A Titánon megfigyelt struktúrák ennek megfelelően valóban egyenesebbek és fényesebbek voltak, mint bármely ismert dűne, ami arra utal, hogy ezek valószínűleg tényleg jardangok.

A nukleáris szitakötő megrezegteti szárnyait: így fejlesztik a Titán holdra tervezett nyolc rotoros drónt A NASA Dragonfly missziója keretében egy atommeghajtású forgószárnyas repülőgépet fejlesztenek, amelyet a Szaturnusz Titán holdjának felfedezésére terveztek. A küldetés 2027-ben indul, és a 2030-as évek közepén éri el a Titánt, hogy megvizsgálja a hold összetett kémiáját és hogy az égitesten megtalálhatóak-e az “élet előfutárai”.

Radebaugh úgy véli, hogy a magasabb szélességi körökön hiányozhat a dűnék kialakulásához szükséges homok, vagy olyan anyagokból állhatnak, amelyek érzékenyebbek az erózióra. A NASA közelgő Dragonfly-missziója, amelyet 2028-ban terveznek indítani, várhatóan olyan adatokkal szolgál majd, amelyek további információval szolgálnak ezen struktúrákról is.

(A cikkhez használt kép illusztráció, azon egy földi jardang látható, forrás: Smithsonian Magazine)