Már tesztelik a Volocopter teljes életnagyságú eVTOL-ját, ami a párizsi olimpián debütál majd

2022 / 04 / 16 / Bobák Zsófia
Már tesztelik a Volocopter teljes életnagyságú eVTOL-ját, ami a párizsi olimpián debütál majd
A VoloCity a városban szállítja az utasokat, először Párizsban, majd a világ minden táján.

A Volocopter személyszállításra alkalmas eVTOL-ja, a VoloCity egyike a cég által fejlesztett légi járműveknek, amellyel a légi közlekedést kívánják megreformálni, emellett a csomagszállító VoloDrone-t és a hosszabb távokra tervezett VoloConnectet is építik, valamint az infrastruktúra alapját adó VoloIQ-t, amely a rendszer agyaként szolgál majd.

A VoloCity rövidebb, nagyjából 35 kilométeres utak megtételére lesz képes, így a városon belüli légitaxi szerepet töltheti be, a szolgáltatás bevezetését pedig 2024-ben, a párizsi olimpia idején indítják el. A cég jelenlegi vezérigazgatójának, Florian Reuternek elképzelése szerint az eVTOL-ok megjelenése alapvetően átírhatja az urbánus közlekedés megszokott rendjét és a Volocopter ennek érdekében jelentős lépéseket is tett az elmúlt években: Párizs után negyven másik városban tervezik bevezetni a légitaxi szolgáltatást, valamint megállapodást kötöttek a futurisztikus szaúd-arábiai város, Neom tervezőivel és tavaly már a VoloDrone képességeit is demonstrálták egy nyilvános bemutató keretében.

A cég néhány hónapja a VoloCity teljes életnagyságú prototípusát tesztelte a levegőben: a decemberi kísérlet eredményeit most osztották meg a nagyközönséggel. A két férőhelyes jármű 18 rotorral és kilenc akkumulátorral működik, a hatótávolsága egy feltöltéssel 35 kilométer és a maximális sebessége 110 km/h. Bár a jármű képes az autonóm repülésre is, de a kezdeti időszakban még pilóta fogja irányítani, amíg a cég meg nem kapja a szükséges engedélyeket.

(Fotó: Volocopter)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.