Már százzal is száguldozhatnak a Mercedes önvezető autói a német autópályán

2024 / 10 / 05 / Bobák Áron
Már százzal is száguldozhatnak a Mercedes önvezető autói a német autópályán
A Mercedes 2022-ben vezette be a Drive Pilot rendszert, amellyel az S-osztály valamint az elektromos EQS az autópályán úgy is tud közlekedni, ha a sofőr közben nem tartja a kezét a kormányon. A 3-as szintű önvezetés gyakorlati alkalmazása eddig is egyedülálló volt, ám a német cég nemrég komoly előrelépést jelentett be.

A Drive Pilotot ugyanis eddig mindössze 60 km/h-s sebességig lehetett használni, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a sofőrök csak akkor kaptak kimenőt a vezetés fáradalmai alól, ha az autópályán komolyabb dugó alakult ki. A Mercedes szerint viszont a rendszert hamarosan már 95 km/h-s sebességig is használhatják majd a luxusautóik tulajdonosai, ami ugyan autópályán még mindig nem kifejezetten utazósebesség, de legalább már alulról súrolja azt.

Ez azt jelenti, hogy a sofőröknek sem a kezüket nem kell a kormányon tartaniuk, sem pedig nem kell az útra figyelniük, ehelyett akár dolgozhatnak, filmet nézhetnek vagy pihenhetnek is utazás közben. Egy fontos megkötés, hogy a vezető nem aludhat el, ezt az autó a beépített kamerák segítségével folyamatosan ellenőrzi. Ahogy arról a T3 beszámolt, a Drive Pilot másik fontos megkötése, hogy a rendszer csak akkor működik, ha az autó egy másik, 95 km/h-nál nem gyorsabban haladó autó mögött halad, ellenkező esetben kikapcsol.

A megújult Drive Pilot hardveres szinten is máshogy működik, mint az elődje, hiszen amíg az eddigi rendszer radarral, kamerákkal valamint ultrahangos szenzorokkal tájékozódott, addig az új Drive Pilot már lidart és az út nedvességet érzékelő szenzorokat is használ, emellett kapott egy új hátsó kamerát, fejlettebb GPS-t és mikrofonokat is, amelyek segítségével az autó a megkülönböztető hangjelzést használó járműveket is képes felismerni és automatikusan félreállni az útjukból.

(Borítókép: Carsten Koall/picture alliance via Getty Images)

Dolgok, amik megváltoznak - és amik nem - az autók belső kialakításában, ha azok önvezetők lesznek Sofőrökből utas lesz a jövő önvezető autóiban és a belső teret ennek megfelelően alakíthatják majd át az autógyártók.


Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) több mint verseny – egy életre szóló lehetőség arra, hogy fiatal kutatók bemutassák tehetségüket, fejlesszék szakmai kapcsolataikat és megalapozzák jövőjüket.
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Így változtat életeket az OTDK: fiatal kutatónők sikertörténetei
Két fiatal kutatónő példája bizonyítja, hogy az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) miként formálhatja a szakmai karriert és nyithat kapukat a nemzetközi sikerhez.
Armada – a maláj gép eltűnését oldhatja meg a high tech kutatóhajó
Armada – a maláj gép eltűnését oldhatja meg a high tech kutatóhajó
Egy robotikai cég indította újra Malaysia Airlines MH370-es járatának nagyszabású nemzetközi keresését.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.