Már nem az Apple a világ legértékesebb cége

2024 / 01 / 16 / Bobák Áron
Már nem az Apple a világ legértékesebb cége
Egy nagy visszatérő megelőzte őket, ebben pedig elévülhetetlen érdemei voltak a ChatGPT-nek.

Az elmúlt bő egy évtizedben ritkán fordult elő, hogy a piaci kapitalizáció (azaz a részvények számának és azok értékének a szorzata) alapján ne az Apple számított volna a világ legértékesebb cégének. Az iPhone bemutatása után valósággal megtáltosodó cég még bőven Steve Jobs idejében, 2011-ben tudta először megelőzni az ExxonMobil olajtársaságot, azóta pedig gyakorlatilag csak egy cég tudta velük felvenni a versenyt - a Microsoft, ami a Bloomberg számításai szerint négy év szünet idén januárban ismét átvette a vezetést.

Ahogy arról a The New York Times beszámolt, az üzleti lap szerint a tőzsde múlt pénteki zárásakor az Apple 2,87 billió dollár ért, míg a Microsoft 2,89 billiót, így ha kevéssel is, de a Bill Gates által alapított cég már valamivel értékesebbnek számított, mint az Apple. Ez a helyzet azóta sem változott, hiszen a New York-i tőzsde hétfőn nemzeti ünnepnap miatt zárva volt, vagyis az Apple-nek legkorábban kedden lesz lehetősége visszavenni az első helyet.

Erre ugyanakkor nem biztos, hogy a közeljövőben sor kerül, ugyanis a The New York Times által megszólaltatott elemzők szerint a pozíciócsere egyáltalán nem a véletlen műve, sokkal inkább a generatív mesterséges intelligenciáé. Ahogy arról az elmúlt évben mi is számtalanszor írtunk, a Microsoft tökéletes ütemérzékkel, már 2019-ben elkezdett jelentős pénzeket invesztálni a ChatGPT-t kifejlesztő OpenAI-ba, az évek során befektetett tízmilliárdok pedig mostanra elkezdtek megtérülni, hiszen a Microsoft villámgyorsan kihasználta a Sam Altman vezette cég példátlan sikerét. Alighogy a ChatGPT elkezdett szélesebb körben is elterjedni, a Microsoft a Bing keresőbe és az Edge böngészőbe is beépített egy GPT-4 nagy nyelvi modellen alapuló chatbotot, azóta pedig a CoPilot révén számos más szolgáltatásukban is megjelent az OpenAI által kifejlesztett mesterséges intelligencia.

Hogy a Microsoft szárnyalása elsősorban a fenti tényezőnek köszönhető, azt jól mutatja az is, hogy az elmúlt egy évben rajtuk kívül éppen azok a technológiai vállalatok tudtak a legdinamikusabban növekedni, akik szintén erősen érdekeltek a mesterséges intelligenciában: ahogy arra a The New York Times rámutat, a Microsoft, az Nvidia és az Alphabet (a Google anyavállalata) összértéke 2,5 billió dollárral növekedett 2023-ban, míg az Apple ennél valamivel szerényebb növekedést tudott csak elkönyvelni.

Ez persze attól is függ, hogy mikortól nézzük a számokat, hiszen ha 2022 és 2023 utolsó negyedévét tesszük egymás mellé, akkor az látható, hogy az Apple és a Microsoft értéke egyaránt nagyjából 1-1 billió dollárral növekedett, míg az Alphabet csak 600 milliárddal ért többet tavaly év végén, mint egy évvel korábban. Mindegyiküknél jobban teljesített azonban az Nvidia, amelynek értéke a piaci kapitalizáció alapján csaknem megnégyszereződött egy év alatt, így 2023-ban már stabilan a világ ötödik legértékesebb vállalatának számított, megelőzve a Metát és a Teslát is.

(Borítókép: Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images)

Az élőszóban kommunikáló ChatGPT felmossa a pályát a többi hangasszisztenssel Szerda óta már a chatbot ingyenes verziójában is elérhető a hangalapú kommunikáció, amivel magyar nyelven is úgy beszélgethetünk a ChatGPT-vel, mintha egy másik emberrel társalognánk.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.