Már idegen rádiójeleket keresnek a gyanús csillagrendszerben

2025 / 09 / 16 / Felkai Ádám
Már idegen rádiójeleket keresnek a gyanús csillagrendszerben
A kínai FAST rádióteleszkóp minden korábbinál alaposabban vizsgálta a 40 fényévre lévő TRAPPIST–1 rendszert.

A csillag hét, Föld-méretű kőzetbolygót tart a pályáján, és ezek közül több is a lakhatósági zónában kering – a TRAPPIST-1e pedig kiemelt célpont. A méréseket a FAST – a világ legnagyobb egytányéros rádióteleszkópja – végezte: öt L-sávú megfigyelés történt, egyenként 20 percben, vagyis összesen körülbelül 1 óra 40 percben. A csapat az 1,05–1,45 GHz-es tartományt vizsgálta, nagyjából 7,5 Hz-es spektrális felbontással, hogy azonosítsa az ultrakeskeny, a bolygók mozgása miatt lassan sodródó jeleket – ez a mesterséges adók egyik lehetséges ismertetőjele.

A vizsgálat nem hozott egyértelmű találatot:

„Sajnos nem találtunk meggyőző bizonyítékot idegen technológiára.”

A negatív eredmény is eredmény – ebben az esetben is –, mert felső korlátot szab a rendszerben lehetséges adóteljesítményeknek, és jól megmutatja, mire képes ma a technoszignatúrák (SETI) célzott keresése. A FAST érzékenységével elvben már a TRAPPIST–1 távolságában is észlelhetőek lennének a folyamatosan sugárzó, nagyjából 20 milliárd wattos jeladók. A következő vizsgálatokban már nemcsak állandó, hanem ismétlődő vagy rövid életű jeleket is keresnek majd – olyanokat, amelyek egyetlen megfigyelési sorozatban könnyen elsikkadhatnak.

Közelsége és több potenciálisan lakható világa miatt a TRAPPIST–1 továbbra is elsőrangú célpont marad az idegen élet utáni hajszában.

(Forrás: LiveScience)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.