Már biztos: csütörtökön indul az EU-ban az ellen-Twitter, a Threads

2023 / 12 / 12 / Pőcze Balázs
Már biztos: csütörtökön indul az EU-ban az ellen-Twitter, a Threads
Júliusban vált elérhetővé világszerte a Meta új szolgáltatása, a Threads, de az európaiaknak jogi okokból mostanáig várniuk kellett rá. December 14-től Magyarországon is kipróbálhatjuk Mark Zuckerbergék válaszát az Elon Musk alatt bizonytalan sorsú X-re.

A Threads júliusi indulásakor írtunk arról a Rakétán, hogy amióta Elon Musk átvette a Twitter irányítását, sorra jelennek, illetve erősödnek meg alkalmazások, amelyek a szolgáltatás szerepét szeretnék betölteni. A Twitter ugyan hosszú időn át az egyik leglassabban fejlődő, legkevésbé jövedelmező közösségi platform volt, mégis a hírek, aktualitások megjelenésének és elterjedésének a motorjaként működött. Ha egy politikus be szeretett volna jelenteni valamit, ha egy újságíró megosztott volna egy sztorit, amire rábukkant, sokkal inkább ott, mint a Facebookon, az Instagramon vagy a TikTokon tette meg azt.

Elon Musk most épp mindenre képes "szuperalkalmazást" csinálna az időközben X névre átkeresztelt szolgáltatásból, de közben óriási leépítéseket hajtott végre, következetlen döntések sorát hozta és hozza meg, sőt, legutóbb a kollegái fizetését biztosító hirdetőinek is azt javasolta, hogy "b****** meg magukat". Vagyis a helyzet ideális ahhoz, hogy valami átvegye a "világ főtereként" emlegetett, szövegközpontú szolgáltatás helyét. Amikor a Metánál megosztották a dolgozókkal, hogy mire készülnek a Threads-zel, Mark Zuckerberg egyenesen úgy fogalmazott, hogy "egy józanul vezetett platformot" kell nyújtaniuk. Minderre azonban az Európai Unió területén várni kellett több mint öt hónapot, ugyanis a digitális piacokat és szolgáltatásokat szabályozó törvények miatt óvatos volt a Meta, ahogyan a Google sem indította el azonnal az MI-alapú chatbotját, Bardot a régióban.

A várakozásnak vége

Amint arról a 9to5Google beszámolt, a pletykák után már bizonyíték is van a december 14-ei indulásra: ha az Instagramban, azaz a Threads testvéralkalmazásában rákeresünk a "ticket" szóra, láthatjuk is a "jegyet", ami a pecsét szerint az Európai Unióba szól, csütörtök délre. Ekkortól próbálhatjuk majd ki az egyelőre korlátozottan működő platformot, ami az első napjaiban még a ChatGPT-t is lenyomta, már ami a letöltések számát illeti. Azóta többször lehetett hallani arról, hogy nem alakult még ki az alkalmazásban az a fajta vibráló, valós idejű diskurzus, mint a korábbi Twitteren, részben azért, mert a szolgáltatás vezetői kevésbé szeretnék politikai fókuszúra venni a Threads-et. Ugyanakkor Mark Zuckerberg magabiztos abban a tekintetben, hogy valóban decentralizálttá, azaz közösségi irányításúvá teszik majd a platformot, és abban is, hogy egymilliárd felhasználóig meg sem állnak. Ehhez pedig nem fog ártani az Európai Unió négyszázötvenmillió polgárának egy része.

(Borítókép: Viralyft/Unsplash)


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Ez a chip billiárdszor gyorsabb a legfejlettebb szuperszámítógépeknél is
Ez a chip billiárdszor gyorsabb a legfejlettebb szuperszámítógépeknél is
Elképesztő teljesítményre képes a legújabb kvantumprocesszor.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.