Már a jövő héten sor kerülhet a Starship első orbitális tesztjére

2023 / 04 / 05 / Bobák Áron
Már a jövő héten sor kerülhet a Starship első orbitális tesztjére
A világ legnagyobb rakétája első ízben érheti el a világűrt, ezzel pedig nagy lépést tehet a Mars-utazás megvalósulása felé is.

Ha az Ars Technica értesülései helyesek, erre akár már április 10-én sor kerülhet, noha azt fontos hozzátenni, hogy egyelőre sem a SpaceX sem Elon Musk nem jelentett be hivatalos dátumot, a cikkében pedig az Ars Technica is meg nem nevezett forrásokra hivatkozik. Annyi biztos, hogy a SpaceX Boca Chica-i bázisán készülnek valamire, hiszen a Super Heavy hordozórakéta már múlt szombat óta az indítóálláson várakozik, hamarosan pedig minden bizonnyal magát a Starshipet is a helyére emelik.

A közeli tesztet valószínűsíti, hogy a SpaceX technikusai az elmúlt hetekben az indítóállást is előkészítették, egész pontosan extra védőburkolattal látták el, hogy kibírja a hordozórakéta hajtóműve által keltett forróságot. A minden idők legerősebb rakétájának számító Super Heavyvel februárban már egy statikus tesztet is elvégeztek, aminek során a 33-ból 31 Raptor-hajtómű üzemelt egyszerre, ezután pedig a SpaceX mérnökei úgy nyilatkoztak, hogy a hordozórakéta készen áll az orbitális tesztre. Az Ars Technica szerint az április 10-i dátumot valószínűsíti az is, hogy a NASA erre valamint az azt követő napra előjegyezte a magaslégköri WB-57 repülőgépet, amivel megfigyelhetik a Starship indítását.

Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a Super Heavyt a SpaceX már az első indítás során megpróbálja épségben visszahozni egy a Mexikói-öbölben található úszó leszállóegységre, az Ars Technika most arról ír, hogy erre nem fog sor kerülni, így a gyorsítórakéta a teszt végeztével egyszerűen az öböl vizében végzi. Hasonló sors vár a Starshipre is, ami a Föld körüli pálya elérése után a tervek szerint a Csendes-óceánba fog zuhanni, Hawaii partjaitól néhány száz kilométerre.

A biztató jelek ellenére a SpaceX terveit még könnyedén keresztülhúzhatják, hiszen a vállalatnak az indításhoz még mindig szüksége van egy hiányzó engedélyre az amerikai légügyi hatóságtól (FAA), ám a hírek szerint jó esély van rá, hogy ezt már április első heteiben megkapják.

(Borítókép: SpaceX/Flickr)

Elkészült a Starship, a világ legmagasabb rakétája Elon Musk a Twitteren osztott meg képeket a SpaceX új űrhajójáról, ami az állvánnyal együtt magasabb, mint a gízai nagy piramis.


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
Az Űrodüsszeiában felcsendült az űr himnusza, most útnak indult, hogy négy év múlva elérje az Alpha Centaurit
A közvetítést úgy oldották meg, hogy a jelek a Voyager 1 útját is keresztezzék.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.