Magyarok készítettek "légitaxit" az amerikai légierő kommandósainak

2020 / 08 / 26 / Felkai Ádám
Magyarok készítettek
A légierő prototípusa egy úgynevezett elektronikus, függőleges felszállásra és landolásra képes eszköz (electric vertical takeoff and landing (eVTOL)).

A járművet Hexának nevezik, és augusztus 20-án a magasba is emelkedett – számol be róla a Task and Purpose. A Hexát a texasi LIFT Aircraft fejlesztette, ahol magyar mérnökök dolgoznak. A Hexáról és a mögötte álló magyar szakemberekről már mi is írtunk itt. A cég még áprilisban jelentette be az együttműködését a hadsereggel. Az eszköz fejlesztése a légierő 2018-ban bejelentett Agility Prime programjának a része.

Az eVTOL-ra a légierő a különleges egységek miatt tartana igényt. Egy ilyen eszköz ugyanis remekül tud teljesíteni ott, ahol egy vertikális felszállásra képes, ám hagyományos légijármű elbukik: a rotoros drón gyors, félig automata irányítású és nagyon csendes.

Mint a a Task and Purpose rámutat, az Agility Prime program jelenleg azonban kevésbé szól a kommandósokról, inkább az a célja, hogy fejlesztéseket indítson el a magáncégeknél, melyek eredményei vertikális felszállásra és horizontális repülésre is képes légi járművek lesznek. A program kapcsán a magánvállatok egymással versengenek a hadsereg tesztrepülésein.

A tervek szerint pedig ezzel mindenki jól járna: a légierő fontos prototípusokhoz jutna, a vállalatok pedig elkerülhetnék a Légügyi Hatóság (FAA – Federal Aviation Administration) hosszas engedélyezési folyamatát. A fentebb linkelt írásunkban a LIFT főmérnökét, Kerülő Balázst idéztük, aki szerint a hasonló járművek elterjedésének legfőbb akadálya épp a szabályozás lehet. A gépek tanúsítványaihoz ugyanis certifikációs követelményrendszer kellene, ez utóbbi felállításához azonban biztonsági statisztikákra, végső soron adatokra lenne szükség. Adatok viszont értelemszerűen csak akkor születnének, ha ezek a gépek tömegével kezdenének repülni.

A LIFT pedig a programban történő részvétellel éppen ebből a 22-es csapdájából próbál kitörni, és a szükséges engedélyeket és biztonsági vizsgálatoknak való megfelelést a hadsereg tesztjein próbálja elnyerni. A légierő idén egyébként 25 millió dollárt költ az Agility Prime-ra.

(Kép: U.S. Airforce)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Ez Ferenc pápa utolsó ajándéka az embereknek
Egyik járművét fogják különleges célokra felhasználni.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.