Levegőbe emelkedett az első magyar szuperszonikus rakéta

2023 / 01 / 29 / Bobák Áron
Levegőbe emelkedett az első magyar szuperszonikus rakéta
A BME diákja által épített Aether S két tudományos kísérletet is elvégzett a repülés közben.

Szinte kereken 11 éve, hogy a Budapest Műszaki Egyetem Föld körüli pályára állította az első teljesen magyar építésű műholdat, a Masat-1-et. A BME nemrég egy másik fontos eredményt is kipipálhatott, hiszen csütörtök óta már az első magyar szuperszonikus rakéta is örökre az ő nevükhöz fűződik.

Az egyetem diákjai által alapított, csaknem 30 tagot számláló BME Aerospace Team rakétája ugyan a műholddal ellentétben nem érte el a Föld körüli pályát, de az MTI-nek elküldött sajtóközlemény szerint ez nem is volt cél: a szuborbitális rakétát eleve úgy tervezték, hogy nagyjából kilenc kilométeres magasságig emelkedjen, miközben két kísérletet is elvégez. Ezek közül az egyik egy élő csontsejtekkel végzett orvosbiológiai kísérlet volt, a másik pedig a Föld mágnesességét mérő légkörfizikai műszer tesztje.

Az Aether S névre keresztelt, három méter hosszú rakétát eredetileg az október közepén megrendezett EuRoC 2022 keretében bocsátották volna fel, ám a portugáliai rendezvényen ez az időjárási viszonyok miatt meghiúsult, így az Aether S végül csütörtökön, 16.05-kor emelkedett magasba a Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság 0-ponti lőteréről. A rakétát saját fejlesztésű számítógépes és kommunikációs rendszer működtette, a tartalékrendszert pedig kereskedelemben kapható eszközökből állította össze a csapat.

(Fotó: MTI, BME Aerospace Team)

Magyar fejlesztésű szuperszonikus rakéták Európa legjobbjai között A Budapesti Műszaki Egyetem mérnökei által fejlesztett rakéták nemzetközi szinten is jól teljesítenek, a jövőbeli célok között a hazai szilárd hatóanyagú hajtómű is szerepel.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.