Levegőbe emelkedett a repülő versenyautó 2021 / 06 / 19 / Bobák Áron

Az ausztrál Alauda Racing évek óta dolgozik a repülő versenyautójának a prototípusán, amit az EXA nevű versenysorozatban fognak használni. Ahogy korábban írtunk róla, az Airspeeder névre keresztelt jármű első változatában még nem fognak pilóták ülni, azt a versenyzők távirányítással irányítják a távolból. Az első, mindössze kétcsapatos versenyt a tervek szerint már idén megrendezik; ez a hírek szerint egyfajta gyorsulási versenyre fog emlékeztetni, de az Alauda Racing tervei szerint jövőre már a Forma-1-hez hasonlóan, több csapattal és több pályán fogják megkezdeni első teljes szezont. Az EXA versenysorozat a hagyományos autóversenyeket fogja idézni abból a szempontból is, hogy boxkiállás itt is lesz, ám a csapatoknak a kerekek helyett az akkumulátort kell majd minél rövidebb idő alatt kicserélniük az Airspeederben. Bár a videóból ez nem igazán látszik, de az Airspeeder Mk.3 meglehetősen fürge, a gyártó szerint a 320 kilowattos összteljesítményének köszönhetően a 100 km/h-s sebesség eléréséhez mindössze 2,8 másodpercre van szüksége.
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.