Lehetetlennek hangzik, de mégis megközelítheti egy szonda a 3I/ATLAS-t
Egy új tanulmány szerint a csillagközi térből érkező 3I/ATLAS-t el lehet érni egy űreszközzel, hogy közelebbről is tanulmányozni lehessen, bár a misszió nem egyszerű, és nem is zajlana túl gyorsan. A kutatók az ATLAS megközelítéséhez az úgynevezett Oberth-effektus kiaknázását javasolják, ami jelenleg is segíti az űrmissziókat a szondák célba juttatása terén: az effektust alkalmazzák a gravitációs hintamanőverek és egyes landolások során is.
De miért is kellene egy, a Naprendszerből kifelé tartó, feltehetően élettelen objektumot üldözni milliárd kilométereken át, keresztül az űrön?
A 3I/ATLAS a harmadik csillagközi látogató az elmúlt időben, amit sikerült lencsevégre kapni a csillagászoknak - és ez lényegében választ is ad a kérdésre. Nem kizárt, hogy az egyre jobb megfigyelőeszközök segítségével a jövőben hétköznapi eseménnyé válik a csillagközi térből érkező objektumok detektálása, de egyelőre az ATLAS kivételes jelenség, aminek tanulmányozása izgalmas lehetőséget jelent. Az objektumról a földi teleszkópok és az űrteleszkópok segítségével is gyűjtöttek már adatokat, de még nem sikerült megfejteni minden rejtélyét, és a közeli megfigyelések sokkal jobb rálátást adhatnak, mitől is egyedi a csillagközi látogató.
Mi az az Oberth-hatás?
“Az Oberth-effektus a rakétatechnikában egy olyan jelenség, amely a rakétahajtómű megnövekedett hatékonyságát írja le, amikor azt nagy sebességnél működtetik, különösen ereszkedés vagy gravitációs hintamanőver során. Az effektust először a 20. század elején a német fizikus, Hermann Oberth írta le, és azóta az űrkutatás egyik alapvető elvévé vált.” - magyarázza a Sentinel Mission - “Az Oberth-effektus a mozgási és a helyzeti energia elvén alapul. Amikor egy rakéta nagy sebességgel halad, nagyobb mozgási energiával rendelkezik, mint amikor álló helyzetben van. Ha a rakétahajtóművet ebben a nagy sebességű szakaszban működtetik, a hozzáadott energia nagyobb mértékben járul hozzá a rendszer teljes energiájának növeléséhez, ami hatékonyabb üzemanyag-felhasználást és nagyobb sebességnövekedést eredményez.”
A 3I/ATLAS jelenleg a Naprendszerben tartózkodik, viszont már december 19-e óta folyamatosan távolodik a Földtől - ekkor érte el a pályájának Földhöz legközelebbi pontját -, jelenleg 560 millió kilométerre található a bolygótól. Mire egy űrszonda egyáltalán elindulhatna a Földről, már régen messze jár majd az üstökös (vagy üstökösnek tartott objektum), ezért speciális megoldást kell alkalmazni a sikeres “vadászathoz”. A kutatók egy januárban megjelent tanulmányban a következő akciótervet javasolták: egy körülbelül 500 kilogrammos szondát két vagy három szilárd hajtóanyagú rakétahajtóművel ellátva 2035-ben indítanának el a 3I/ATLAS felé, majd a SOM (Solar Oberth Manoeuvre), vagyis a Napnál elvégzett Oberth-manőver révén gyorsítanák olyan sebességre, hogy végül utol tudja érni az üstököst. Ha minden jól alakulna, ezzel a módszerrel 35-50 év alatt lehetne a 3I/ATLAS közelébe érni.
A terv egyik problémás része éppen a kulcsfontosságú Oberth-effektussal kapcsolatos: ahhoz, hogy működjön a technika, a Naphoz rendkívül közel kellene repülnie az űreszköznek, márpedig ez csak egy megfelelően funkcionáló, és kellő védelmet nyújtó hőpajzzsal lenne lehetséges. A kutatók szerint azonban a misszió minden nehézség ellenére megvalósítható lehetne: a nagy kérdés az marad, hogy vajon belekezd-e bármelyik űrügynökség vagy cég egy ilyen volumenű küldetés előkészítésébe az elkövetkező években.
(Fotó: ESA/Juice/NavCam)
