Lefújták a Boeing Starliner űrkapszulájának tesztjét egy szelep miatt

2024 / 05 / 07 / Bobák Zsófia
Lefújták a Boeing Starliner űrkapszulájának tesztjét egy szelep miatt
A Boeing lesz a SpaceX mellett a NASA második olyan partnere, amelynek űreszközével utazhatnak majd az asztronauták a Nemzetközi Űrállomásra, de a leendő űrtaxi tesztje során megint problémák merültek fel, ez alkalommal az Atlas V rakétával.

A Boeing által fejlesztett Starliner, teljes nevén Crew Space Transportation (CST)-100 Starliner űreszköz a NASA leendő légitaxija, ami a jövőben a SpaceX Crew Dragonja mellett asztronautákat és ellátmányt fog fuvarozni a Nemzetközi Űrállomásra, amennyiben sikerül a teszteken megfelelően teljesítenie. A Starliner karrierje azonban nehezen indul: a cég, akárcsak a SpaceX, 2014-ben nyerte el a NASA támogatását a kapszula fejlesztésére, de az űreszköz készítése lassan haladt, a tesztek során már korábban is problémák léptek fel és az emberes repülésre még mindig nem került sor. Az első olyan tesztet, ami alatt a kapszula már legénységgel a fedélzetén érkezett volna az ISS-re, a tegnapi napon kezdték volna meg, de az indítást lefújták egy szelep hibája miatt.

A Starliner két utasa, Sunita Williams és Barry E. Wilmore, a NASA veterán űrhajósai már elfoglalták helyüket a kapszulában és várták az indulást, mikor a NASA a halasztás mellett döntött, miután a hordozórakétárért felelős United Launch Alliance munkatársai észlelték, hogy a Starlinert szállító Atlas V rakéta Centaur fokozatán a nyomáskiegyenlítő szelep nem működik megfelelően. Az oxigénszelep “oszcillációjára” máskor is volt már példa és ezekben az esetekben a ULA a misszió megszakítása nélkül orvosolta a problémát, de a Boeing előírásai szerint a Starliner nem indulhatott utasokkal a fedélzetén az űrbe úgy, hogy a kapszula és rakéta beállításán bármit változtattak a felkészülés során, vagyis a két asztronautának el kellett hagynia az űreszközt és a tesztet későbbre időzítették.

A hiba tehát a mostani alkalommal nem a Starlinerrel volt, de korábban már az űrkapszulával is merültek fel problémák, amelyek az ISS-re tartó, legénység nélküli utakat nehezítették. 2022-ben, a Starliner második próbaútján a kapszula már sikeresen elérte az űrállomást, bár az indulás akkor sem zajlott zökkenőmentesen, mert az űreszköz két, manőverezéshez szükséges hajtóművével gondok adódtak és nem biztosítottak megfelelő meghajtóerőt az űrhajónak, amivel a pályakorrekciót elvégezhette volna, ezért végül a harmadik hajtómű beindításával oldották meg a helyzetet.

A Starliner indítását a mai napon már nem kísérlik meg, mivel a hiba kivizsgálása és korrigálása a tervezettnél tovább tart, így május 10-én, pénteken, vagy május 12-én repülhet az Atlas V és az űrkapszula legközelebb.

(Fotó: NASA/Boeing)

A Starliner elindult az űrbe, de nem úszta meg hibák nélkül A NASA a jövőben űrhajósok szállítására tervezi használni a kapszulát, ami egy Atlas V rakéta hátán indult tegnap a Nemzetközi Űrállomásra, egyelőre legénység nélküli tesztelésre.


Kozmikus rejtély - a legtávolabbi csillag valószínűleg egyáltalán nem az, aminek elsőre látszott
Kozmikus rejtély - a legtávolabbi csillag valószínűleg egyáltalán nem az, aminek elsőre látszott
Leleplezés a James Webb Űrteleszkóppal.
Az univerzum legelső molekuláit újraalkották egy áttörő kísérletben
Az univerzum legelső molekuláit újraalkották egy áttörő kísérletben
Az univerzum keletkezése után több százezer évig nem léteztek molekulák, de egyszer csak beindult a láncreakció.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.