Kötélhúzó verseny egy Tesla Model X és egy tank között 2021 / 08 / 07 / Felkai Ádám

A résztvevők felsorolásakor kezdjük a tankkal, mert ott kicsit bonyolultabb a helyzet – a szóban forgó szerkezet egy úgynevezett Sabre CVRT (Combat Vehicle Reconnaissance (Tracked)), vagyis harci felderítő jármű, amelyet 1995-ben mutattak be, és 2004-ben már ki is vontak a forgalomból. Ami a verseny szempontjából jelenleg érdekes, hogy ez könnyebb a tipikus tankoknál – mindössze 9 tonnát nyom. A másik dolog, hogy ezeket eredetileg Jaguar J60 motorral szerelték fel, ám a videóban szereplő példányban ennek helyére egy 700 lóerős Dodge Hellcat motor került. (Ha valakit érdekel, az egyébként talál itt egy eladó példányt körülbelül 12 millió forintért – ebben nincs benne a vám.) Habár a későbbi darabokban a Jaguar motort lecserélték, még a fejletteb Cummins BTA motorok is csak 190 lóerősek voltak – látható tehát, hogy ennél a Dodge Hellcat jóval komolyabb teljesítményre képes. Az összkerékhajtású Model X Long Range ehhez képest 2,4 tonnát nyom, a két villanymotor együttes teljesítménye pedig 670 lóerő. Ezek után nem csoda, hogy a gyorsulási versenyt a Tesla nyeri, ám a győzelem nem olyan megsemmisítő, mint azt várni lehetett volna – igaz viszont, hogy nem egy tipikus tankról beszélünk tehát. Érdekesebb, hogy mi történik a kötélhúzáskor, és a végeredmény mennyivel lenne más, ha a CVRT-ben az eredeti motorja dohog.
Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.