Könnyen gyógyítható, mégis ezrek halnak bele Magyarországon

2023 / 12 / 21 / Bobák Áron
Könnyen gyógyítható, mégis ezrek halnak bele Magyarországon
Bár a prosztatarák az egyik legkönnyebben gyógyítható daganatos megbetegedés, Magyarországon mégis évente mintegy 1500-an halnak bele a betegségbe, ami lakosságarányosan az egyik legmagasabb szám az egész Európai Unióban. A Novartis által szervezett kerekasztal beszélgetésen szakértők és hírességek beszélgettek arról, hogy mi lehet ennek az oka, és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy kevesebb áldozatot követeljen a prosztatarák.

Dr. Bíró Krisztina, az Országos Onkológiai Intézet Urogenitális Tumorok és Klinikai Farmakológiai Osztályának főorvosa elmondta, ha csak a megbetegedések számát nézzük, Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el az európai országok rangsorában. A férfiak körében a prosztatarák mind az Európai Unió egészét, mind pedig Magyarországot nézve a leggyakoribb szervből kiinduló daganatos megbetegedésnek számít, ám nagy különbség, hogy Nyugat-Európában a halálozási arány alig feleannyi, mint hazánkban. Prof. Dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója erre reflektálva elmondta, hogy az előfordulások száma önmagában nem mérvadó, amit a nemzetközi példák is jól tükröznek: miközben a skandináv országokban lakosságarányosan mintegy kétszer annyi megbetegedést regisztrálnak évente, mint hazánkban, a prosztatarákkal kapcsolatos halálozások száma mégsem magasabb, mint Magyarországon, ahol a prosztatarákkal diagnosztizált betegek mintegy 30-40 százaléka a betegségbe hal bele.

A lehangoló statisztikák elsődleges oka, hogy hazánkban jellemzően csak késői stádiumban fedezik fel a betegséget, amikor a rák már áttéteket képez, így pedig sokkal nehezebben is gyógyítható. Ahogy Nyirády elmondta, a betegség diagnosztizálását nehezíti, hogy a prosztatarák a korai stádiumban semmilyen tünettel nem jár, éppen emiatt különösen fontos lenne, hogy a férfiak 45 éves kor felett rendszeresen eljárjanak olyan szűrővizsgálatra, amellyel még időben kimutatható a betegség. A prosztataspecifikus antigén (azaz a PSA-szint) vizsgálatával napjainkban már rendkívül jó hatásfokkal mutatható ki az elváltozás már korai stádiumban is, azonban a statisztikák azt mutajták, hogy hiába lehetne egyszerűen megelőzni a komolyabb bajt, a magyar férfi lakosságnak csak elhanyagolhatóan kis része fogékony a szűrővizsgálatok rendszeres elvégzésére. Bíró ezzel kapcsolatban elmondta, hogy míg a kockázati csoportba tartozó nőknek mintegy 85%-a jár mammográfiára és 95%-uk vesz részt méhnyakrák-szűrésen, addig a férfiaknak alig 50%-a járt már prosztatarák-szűrésen, ha pedig az elmúlt egy évet vizsgáljuk, ez az arány alig 20%-ra tehető.


A kerekasztal-beszélgetés résztvevői balról jobbra: Farkasházi Réka, Prof. Dr. Nyirády Péter, Dr. Bíró Krisztina, Kabát Péter és Rákóczi Feri, a beszélgetés moderátora (Fotó: Novartis)

A fenti számok a kerekasztal résztvevői szerint nagyrészt annak tudható be, hogy a nők általában is sokkal egészségtudatosabbak a férfiaknál, éppen emiatt pedig komoly szerepük lehet abban is, hogy meggyőzzék a környezetüket a szűrővizsgálatok fontosságáról. "A férfiakra a nők szívén keresztül tudunk hatni" - fogalmazott Nyirády, amit Farkasházi Réka is megerősített a saját tapasztalatai alapján. Ahogy a színésznő elmondta, az ő családjában is jellemzően ő küldi el a szűrővizsgálatokra a férfi rokonokat, hiszen feleségként, anyaként felelősséget érez családtagjai egészségének megőrzésében. Hogy az egészségtudatosságban jelentkező különbség a két nem között minek tudható be, arra nincs egyértelmű válasz, ám a kerekasztal résztvevői szerint a legfontosabb tényező, hogy a nők mostanra megtanulták, mennyire fontos a rendszeres szűrés, míg a férfiakról általánosságban is elmondható, hogy a panaszaikkal csak ritkán fordulnak orvoshoz. Hogy mennyire fontos a megfelelő szemléletmód, arra Kabát Péter a saját életéből hozott példát: elmondása szerint profi labdarúgóként mindig is sokkal nagyobb figyelmet fordított az egészségére, aminek részét képezték a különböző orvosi vizsgálatok is, így az ilyen jellegű szűrővizsgálatoktól sem idegenkedett annyira, mint a legtöbb honfitársa. A focista hozzátette, hogy a férfiaknak sokszor csak arra van szükségük, hogy valaki példát mutasson nekik, amit a saját környezetében is tapasztalt, miután elkezdett szűrővizsgálatokra járni.

A megelőzésről szólva Nyirády elmondta, hogy a rendszeres sportolással, a káros szenvedélyekről (elsősorban a dohányzásról) való leszokással valamint általában az egészséges életmóddal rengeteget tehetünk a rák megelőzéséért. Bár a prosztatarákkal kapcsolatban sokáig úgy tartották, hogy annak kialakulásában szinte kizárólag genetikai tényezők játszanak szerepet, újabb kutatások megállapították, hogy a hibásan működő BRCA2-génnel rendelkező embereknél gyakorlatilag semmivel sem magasabb a halálozási arány, amennyiben megfelelő életmódot folytatnak.

Aki többet szeretne megtudni a prosztatarák felismeréséről, veszélyeiről és kezelési lehetőségeiről, annak érdemes felkeresnie az Urodoki.hu oldalt, ahol részletesen tájékozódhat ezekről a témákról.

(Borítókép: Getty Images)


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Hírhedt kiberbűnözőnek adott kegyelmet Donald Trump
Ross Ulbricht életfogytiglani börtönbüntetését töltötte, mert a dark weben működő piacterén kábítószerekkel, fegyverekkel és hamis okmányokkal is kereskedtek. Kedd óta azonban szabad ember.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.