Kína kvantumszámítógéppel törte fel a katonai titkosítást

2024 / 10 / 12 / Felkai Ádám
Kína kvantumszámítógéppel törte fel a katonai titkosítást
Ha ez igaz, ez lehet az első ilyen jellegű kvantumtámadás.

Kínai kutatók az állítások szerint egy D-Wave kvantumszámítógéppel sikeresen törtek fel egy katonai szintű titkosítási algoritmust. Ha ez igaz, akkor ez az első (ismert) kvantumtámadás egy széles körben alkalmazott titkosítási módszer ellen – írja az Interesting Engineering. A dolog velejárója, hogy mind a védelmi ipar, mind a pénzügyi ágazatok kiberbiztonsági szakembereinek a gyomra ugorhatott egyet erre a hírre. Mint az IE cikke ugyanis hozzáteszi, a szakértők úgy vélik, ez csak az első fecske, egyben korai figyelmeztetés a kvantumszámítástechnika képességeire, hogy mennyire hatásosan foghatók hadba ilyen céllal.

A D-Wave Advantage rendszer, amelyet eredetileg egyébként nem is kriptográfiai célokra terveztek, képes volt áttörni a helyettesítési-permutációs hálózat (SPN) alapú algoritmusokat. Ez az eredmény csak aláhúzza, hogy (bizonyos feladatok esetén legalábbis) a kvantumszámítógépek mennyire képesek lekörözni a hagyományos masinákat – még akkor is, ha a kvantumfölény máig sem valósult meg vitathatatlan módon. A kutatók ugyanakkor megjegyzik, hogy az RSA-titkosítás kvantumszámítógéppel történő feltörése azért lassú és nehézkes folyamat, de a stabil fejlődés lehetőségét látják a D-Wave speciális kvantumszámítógépeinek elméleti és hardveres aspektusaiban egyaránt. Ez nagyrészt a D-Wave rendszerek egyedülálló tulajdonságának, a kvantum-alagút effektusnak köszönhető, amely lehetővé teszi, hogy a számítógép kikerülje azokat az akadályokat, amelyekkel a hagyományos intelligens algoritmusok szembesülnének.

A kutatók két olyan módszert vetettek be, amelyek során kvantumillesztési algoritmusokat alkalmaznak az RSA-titkosítás megtámadására, ami nagy egész számok faktorizálását jelenti. Az egyik módszer a kriptográfiai támadást kombinatorikai optimalizálási problémává alakítja, amelyet Ising vagy QUBO modellekkel oldanak meg. Mint a kutatók ennek kapcsán elmondták:

“Egy magas szintű optimalizálási modellt javaslunk a szorzótáblákhoz, és egy új dimenziócsökkentési képletet állítunk fel, amely egyszerre takarít meg qubit erőforrásokat és javítja az Ising modell stabilitását. Ezzel a módszerrel sikerült a kétmilliós nagyságrendű 2 269 753 számot felbontani a D-Wave Advantage rendszer segítségével.”

A másik módszer során a kutatók a kvantumillesztést kombinálták a hagyományos kriptográfiai támadási módszerekkel. Ez a szinergia növelte támadás hatékonyságát, különösen, amikor olyan algoritmusokkal kombinálták, mint a Schnorr. A kvantumillesztési algoritmus exponenciálisan gyorsabb számításokat tesz lehetővé a kvantum-alagút effektus kihasználásával. Ezt az effektust úgy írják le, mintha egy labda áthatolna az akadályokon ahelyett, hogy keresztül kellene rajta gurulnia – magyarán lehetővé teszi az algoritmus számára, hogy gyorsabban találja meg az optimális megoldást a hagyományos módszerekhez képest.

(Kép: Pixabay/Pexels)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.