Kihívója érkezett a Google-nek: a Brave keresője tiszteletben tartja a privát szféránkat

2021 / 06 / 24 / Pőcze Balázs
Kihívója érkezett a Google-nek: a Brave keresője tiszteletben tartja a privát szféránkat
Március óta több mint százezren tesztelték, mostantól pedig bárki számára elérhető, nyitott bétában működik a Brave search. A Google kihívója azt ígéri, hogy semmilyen adatot nem rögzít a felhasználóiról, és a találatok rangsorolásában sem támaszkodik a nagy tech cégekre.

"A Brave Search az iparág leginkább magánszféra-barát keresője, és az egyetlen igazán független keresőmotor. Átláthatóságot és kontrollt ad azoknak a kezébe, akik a nagy tech cégek alternatíváit keresik" - mondta Brendan Eich, a Brave vezérigazgatója és társalapítója a cég közleményében. Ígéretük szerint a Brave kereső nem követi a felhasználókat, a reklámozókkal szemben az emberek érdekeit tartja szem előtt, sőt, azt sem titkolják el, hogy egy-egy találat mi alapján lett az első, a hetedik, vagy a nyolcvanadik a találatok közt. A rangsoroláshoz a közösségük segítségét is igénybe tervezik venni.

A Brave-et legtöbben az azonos nevű böngészőjükről ismerik, ami a Chrome-mal, az Edge-dzsel vagy a Safari-val szemben alapértelmezett beállításként letiltja a hirdetéseket és a felhasználók viselkedését rögzítő cookie-kat, azaz sütiket. Márciusban a vállalat megvásárolta a Tailcat nevű, nyílt forráskódú böngészőt fejlesztő céget, majd bejelentették, hogy ezzel saját keresőmotor építésébe kezdenek. Ám míg a böngészőjük a Google által fejlesztett alapokra, a Chrome mögött is működő Chromium technológiára támaszkodik, addig a Brave kereső teljesen önálló indexet állít össze.

Miért ilyen fontosak a saját találatok?

A TechCrunch kérdésére a Brave-nél azt válaszolták, hogy a cenzúrázás mellett az akaratlan előítéletek is torzíthatják a keresőmotorok tudását összegyűjtő indexeket. Ezek azok az adatbázisok, amelyeket a webet folyamatosan pásztázó robotok állítanak össze. Körülbelül úgy működnek, mint egy könyvtárban a katalógus - tartalmaznak minden olyan információt, ami az összeállító szerint elég ahhoz, hogy megtaláljuk azt a könyvet, amire szükségünk van. A Brave-nél "monokultúraként" jellemzik azt, hogy kevés nagy játékos, leginkább a Google és a Bing szolgálja ki a webes keresések javát. A régóta működő, az elmúlt időben egyre népszerűbb DuckDuckGo is mások indexeire támaszkodik a találatok megjelenítésekor.

Első tapasztalatok

A Brave search az első pár próbálkozásunkkor nem okozott látványos csalódást, de a keresők igazi próbája az, amikor nem a csípőből felmerülő, népszerű témákra, hanem valami egészen különösre vagyunk kíváncsiak. Hogy ebben hogyan teljesít a Brave, azt mindenki maga fogja tudni eldönteni - egyelőre a képtalálatok terén például annyira bizonytalan a cég, hogy víziójukkal ellentétesen, ideiglenesen a Binget is segítségül hívják. Azt azonban már most elárulták, hogy érkezik a fizetős verziója az oldalnak, ahol nem jelennek meg hirdetések a találatok mellett. Hogy hány internetezőnek ér az anonimitás annyit, hogy fizessen érte, kiderül - az viszont biztos, hogy ehhez az fog kelleni, hogy a Brave search legalább majdnem olyan jó legyen, mint a Google.

További cikkek a témában:

Így állíthatjuk be, hogy ne láthassa bárki, hogy mire kerestünk rá a neten A Google végre jelszóvédetté tette a keresési előzményeinket, csak be kell kapcsolnunk ezt a funkciót.

Találd meg az egy apró különbséget! Túl könnyű összekeverni a Google találatokat a reklámokkal? A keresőóriás egy kicsit hangolt a dizájnján, de lehet, hogy ezzel átlépte a Rubicont.

Új korszak kezdődik a neten. Tényleg vége a megfigyelésnek, vagy csak új nevet kapott? Rövidesen már a Google Chrome sem teszi lehetővé az eddig megszokott reklámcélú adatgyűjtést.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.