Kibontották a NASA hatalmas űrvitorláját, ami a Naprendszeren túlra repítheti az emberiséget 2024 / 02 / 15 / Bobák Áron

Az amerikai űrügynökség már több mint egy évtizede kísérletezik napvitorlákkal, amelyek a hagyományos vitorlákhoz hasonló elven működve, a Napból érkező fotonok visszaverésével generálnak tolóerőt. Ez elméletben lehetővé teszi, hogy egy kisebb űreszköz üzemanyag nélkül is bármeddig eljusson a világűrben, így a NASA reményei szerint a technológia ugyanúgy hozzájárulhat majd a mélyűr felfedezéséhez, mint a Nap sarkköreinek tanulmányozásához. A napvitorla fejlesztése nemrég komoly mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a Redwire Space coloradói gyárában sikeresen demonstrálták a Marshall Space Flight Center megrendelésére készített technológia működőképességét, ezzel együtt pedig arra is megkapták az engedélyt, hogy azt a világűrben is használják. A lenti videóban a négy elemből álló napvitorla egyikének kicsomagolása látható, amely bár mindössze 2,5 mikron vastagságú (azaz vékonyabb, mint egy hajszál), mégis 413 négyzetméternyi területet fed le, a három másik vitorlával együtt pedig összesen 1651 négyzetméternyi, azaz jó két fél futballpályányi felületen lesz képes felfogni a fotonokat. (Borítókép: Redwire Space)
Kozmikus gyilkosság: a tettes egy olyan fekete lyuk, aminek a létezésében sokáig kételkedtek
Kozmikus gyilkosság: a tettes egy olyan fekete lyuk, aminek a létezésében sokáig kételkedtek
Ilyen egy csillag halála.
Hirtelen eltűnt minden életjel a K2-18b exobolygóról!
Hirtelen eltűnt minden életjel a K2-18b exobolygóról!
A JWST legfrissebb adataira alapozták a mostani kutatók.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.