Kétmillió dolláros meteor tett gazdaggá egy koporsókészítőt Indonéziában

2020 / 11 / 22 / Felkai Ádám
Kétmillió dolláros meteor tett gazdaggá egy koporsókészítőt Indonéziában
Néha balszerencse hullik az égből, néha az áldás.

A Földet eltaláló kisebb-nagyobb égitestek jelentős része megsemmisül, amikor belép az atmoszférába. Amennyiben azonban mégis marad belőle valamennyi, az nagyon sok pénzt is érhet. Vagy nagyon sok kellemetlenséget okozhat. Mint korábbi cikkünkben írtuk, 1954-ben például eltalált egy 4 milliárd éves meteor egy amerikai nőt, pedig erre kisebb volt az esély, mint az ötös találatra a Lottón. Ő volt amúgy az első a feljegyzett történelmben, akivel ilyesmi történt.

Azonban nem mindenkinek jelentenek balszerencsét az égből hulló kőzetek. A 33 éves Josua Hutagalung egy indonéz koporsókészítő, aki majdnem úgy járt, mint a fent említett, amerikai asszonyság a hatvanas években. Josua esetén is jött az égi kőzet, azonban szerencsére valamivel távolabb tőle fúródott a talajba. Josua ráadásul épp a mesterségét gyakorolta – koporsót készített a meteor érkeztekor. A kőzet a beszámolók szerint 4,5 milliárd éves, és a Hammerstone becenevet kapta. Az értékét 1,8 millió amerikai dollárra becsülik, ami a mostani árfolyamon számolva nagyjából 547 millió forintnak felel meg. A koporsókészítő az elmondása szerint iszonyat zajt hallott munka közben, mintha egy fa dőlt volna a házra. Ezután a meteort a férfi felesége kotorta ki a földből egy kapával, mert túl forró volt ahhoz, hogy pusztakézzel megérintsék.

A követ egy amerikai gyűjtő vette meg, és az Arizona Állami Egyetem tudósai fogják majd megvizsgálni. A feltételezések szerint ráadásul egy igen ritka meteorról van szó, még azok közt is, melyek egyben maradtak a Föld légkörébe történő belépést követően: elképzelhető, hogy belsejében fellelhetőek az élet olyan alkotóelemei, mint például az aminosavak. Ami pedig Josuát illeti: ő a tervek szerint a pénzből korai nyugdíjba vonul, illetve az összeg egy részéből új templomot épít a helyi közösség számára.

További cikkek a Rakétán:

Előbb vagy utóbb jön egy aszteroida, ami tömegek halálát okozza. Mit tehetünk, hogy ez mégse következzen be?

Találtak egy aszteroidát, amely drágább, mint a Föld teljes gazdasága

Oumuamua – Különös látogató a csillagrendszeren kívülről


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
Gyönyörű felvételt készített a Kék Szellem a Földről
Gyönyörű felvételt készített a Kék Szellem a Földről
A Firefly Aerospace Blue Ghost űreszköze a Hold felé tartó útján lefilmezte a Földet, nem is akárhogy.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.