Az Európai Űrügynökség december 5-én indította útjára VV25 misszióját, aminek keretében az ügynökség Vega-C hordozórakétája újból szolgálatba állt, hogy műholdakat szállítson az űrbe. Az esemény újabb szakaszát nyitja meg az ESA űrprogramjainak működésében nagy szerepet játszó rakéta karrierjének, amelyet ideiglenesen megakasztott egy két évvel ezelőtti baleset. A Vega-C 2022 decemberében lezajlott második küldetése során, indítás után nem sokkal, váratlan hibát észleltek a CNES (Francia Űrügynökség) munkatársai és leállították a missziót.
A 'leállítás' radikálisra sikerült: a rakétát megsemmisítették, hogy elkerüljék a potenciális veszélyt, amit a pályáról letérő űreszköz okozhatott volna, ezzel pedig a rakománya, az Airbus két műholdja is elveszett.
A Vega-C szerencsétlensége nagy veszteséget jelentett nem csak az Airbusnak hanem az ESA-nak is, mivel a Vega rakétacsalád újonnan beiktatott tagja a tervek szerint kulcsfontosságú részét képezte volna a műholdas programoknak, amelyeket így európai rakétával tudtak volna pályára állítani. A Vega-C problémáját a Zefiro-40 hajtómű fuvókájával kapcsolatos meghibásodás okozta, de a kérdéses részt azóta továbbfejlesztett verzióra cserélték, ami a földi teszteken jól szerepelt. A Vega-C első repülése a 2022-es balszerencsés eset után már gond nélkül zajlott le, a rakéta indulás után 1 óra és 44 perc után kiengedte rakományát, a Sentinel-1C műholdat.
Az eszköz földmegfigyelési feladatokat fog végezni párjával, a Sentinel-1A-val együtt, amit jövőre a Sentinel-1D-re cserélnek majd le. Az ESA Copernicus Sentinel-1 missziója a műholdas adatgyűjtés révén részletes információkat biztosít a különféle természeti jelenségeknek, földrengéseknek, vulkáni aktivitásának, a jéghegyek mozgásának, a tengeri hajók pozíciójának és sok más jelenségnek/tevékenységnek működéséről, hogy átfogó képet adjon a Föld minél nagyobb területén zajló eseményekről. A Sentinel-1C egy új rendszer (Automatic Identification System) beiktatása révén főként a tengeri közeledés monitorozása terén tud majd újat mutatni.
Az ESA a Vega-C indítása mellett még egy sikert a magáénak tudhat a héten: december 5-én pályára állították a Proba-3 műholdrendszert is, ami mesterséges napfogyatkozást fog majd létrehozni kívánságra a Nap koronájának megfigyeléséhez.
(Fotó: ESA/Mlabspace, ESA-CNES-ARIANESPACE/CSG–S. Martin)
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR