Hatvan éve indult el Jurij Gagarin a világűrbe 2021 / 04 / 12 / Bobák Zsófia

Jurij Gagarin nem csak az oroszok számára nemzeti példakép, neve az egész világon legendássá vált. A szegény paraszti családból származó fiú először pilótaként kezdte karrierjét, majd beválogatták Oroszország első űrprogramjába, ahol a végső hat jelölt közül végül őt választották az első űrhajósnak, aki kijuthat a világűrbe. Az első űrutazás, melyet a kozmonauta a Poyekhali!, vagyis Induljunk! felkiáltással kezdett meg, mindössze 108 percig tartott, ezalatt a Vosztok egyszer körberepülte a Földet, majd gond nélkül visszaérkezett. Azonban Gagarin a földetérés előtt, hét kilométeres magasságban katapultálni kényszerült és ejtőernyővel ereszkedett le, mivel az űrhajón akkor még nem volt elég hatékony fékezőrendszer. Ezt a tényt a szovjeteknek el kellett titkolniuk a hivatalos regisztráló szervezet, a Fédération Aéronautique International előtt, mivel a szabályok szerint csak akkor számított teljesnek a misszió, ha az asztronauta az űrhajóval együtt landol. A FAI bejegyezte a világrekordot és Gagarin azóta is nemzeti hősnek számít, akit az idei hatvanadik évforduló alkalmából az egész világ ünnepel. Életét és halálának titokzatos körülményeit korábbi cikkünkben idéztük fel részletesebben. A következő videót, melyet a Dan Beaumont Space Museum osztott meg, a Roszkoszmosz állította össze az űrhajós felkészüléséről és visszatérése utáni napokról még az ötvenötödik évforduló alkalmából. (Fotó: Flickr/Damian Kaina)
Az idő luxusa – óragyűjtés mint szenvedély, hobbi és befektetés
Az idő luxusa – óragyűjtés mint szenvedély, hobbi és befektetés
Egy mechanikus óra több, mint egy gyűjteménybe illő kiegészítő – mikrokozmosz a csuklón, ahol a tradíció, a mérnöki zsenialitás és a dizájn találkozik.
A gyűjtés mint befektetés és hobbi – miért izgalmas világ ez? Indul az Ínyenc befektető a Roadsteren!
A gyűjtés mint befektetés és hobbi – miért izgalmas világ ez? Indul az Ínyenc befektető a Roadsteren!
A Roadster és a Range Rover új sorozatot indít Ínyenc befektető címmel, ahol az olvasók velünk tarthatnak az old money különleges világába.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.