Jupiter vs. Szaturnusz - ismert holdak számának tekintetében újra átvette a Szaturnusz a vezetést

2023 / 05 / 18 / Bobák Zsófia
Jupiter vs. Szaturnusz - ismert holdak számának tekintetében újra átvette a Szaturnusz a vezetést
Idén januárban jelentették be, hogy a Jupiter újonnan felfedezett holdjaival megelőzte a 83 holdas Szaturnuszt a legtöbb ismert és igazolt hold tekintetében, de az elsőbbség nem tartott sokáig.

Nemzetközi kutatócsoport megfigyeléseinek eredményeként sikerült a Szaturnusz körül 62 új holdat azonosítani, ezzel a bolygó körül keringő holdak száma 145-re emelkedett, vagyis jelenleg a Szaturnusz az első a legtöbb ismert és hivatalosan elfogadott holdak számának tekintetében a Naprendszer bolygói között.

Arra ugyan számítanak a csillagászok, hogy időről időre újabb égi kísérőket fedeznek fel a bolygók körül, mivel a holdak egy része egészen kis méretű és csak az egyre fejlettebb megfigyelőeszközökkel lehetséges őket detektálni, de a 62 új hold rekordnak számít, amivel a Jupiter nemrégiben felderített 12 új holdját is túlszárnyalták a kutatók. A Jupiter körül a NASA leírása szerint a jelenleg ismert holdakon kívül is többezer apró objektum kering és ezek közül egyre többet sikerül holdként azonosítani: a legkisebbek közülük valószínűleg nagyobb égitestek ütközései során keletkezett maradványok, amelyekből számtalan lehet a hatalmas bolygók környezetében.


Néhány a Szaturnusz holdjai közül (Kép: NASA/JPL-Caltech)

A Szaturnusz kísérőit a Hawaii szigeteken található CFHT teleszkóppal (Canada-France-Hawaii Telescope) készített felvételek átfésülése közben találták meg még 2019-ben és 2020-ban, de mivel ahhoz, hogy egy megfigyelt égi objektumot egyértelműen holdként lehessen osztályozni, előbb éveken keresztül kell követni a mozgását, így az egyértelmű besorolásra és bejelentésre csak később került sor. Az összes új hold az úgynevezett irreguláris (szabálytalan) holdak csoportjába tartozik, amelyekre az elnyúlt, ellipszis alakú keringési pálya követése jellemző és amelyeket feltehetően már régen 'befogott' a Szaturnusz. Az irreguláris holdak vizsgálata érdekes jellemzőket fed fel a Szaturnusz holdrendszerének múltjával kapcsolatban, az elrendezésük és mozgásuk például arra enged következtetni, hogy sok közülük a körülbelül 100 millió évvel ezelőtt a bolygó körül retrográd pályán keringő nagyobb hold szétesése során jött létre.

A Brit Columbia Egyetem kutatóinak 2020-ban publikált tanulmánya szerint hasonló kisméretű, irreguláris holdakból a Jupiter körül akár 600 is keringhet, ezért elképzelhető, hogy a Szaturnusz elsőbbsége a holdak számának szempontjából nem lesz hosszú életű és hamarosan újabb felfedezések nyomán újra a Jupiter kerül az élre.

(Fotó: NASA/JPL/Space Science Institute)


Fedezze fel a teljesen elektromos Porsche Macant! Tegye egyedivé, konfiguráljon most!
Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít. Az új modell mindenhol hirdeti a megújulás diadalát.
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Delfinek kísérték a Boeing Starliner ISS-ről hazatérő utasait
Delfinek kísérték a Boeing Starliner ISS-ről hazatérő utasait
Nem ez volt az első eset, hogy néhány űrhajós sokkal tovább maradt az űrállomáson, mint eredetileg tervezték.
Ezek is érdekelhetnek
Hirdetés
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.