Júniusban beépül a Windows-ba a ChatGPT

2023 / 05 / 26 / Pőcze Balázs
Júniusban beépül a Windows-ba a ChatGPT
A Bing kereső után a Microsoft legismertebb termékébe, a Windows-ba is bekerül a ChatGPT. Még az operációs rendszer beállításait is kezelhetjük majd szabadszavas parancsokkal.

A TechCrunch-on olvasható hír szerint a népszerű generatív mesterséges intelligencia a Bingben működő formájában kerül a Windows 11-be. Ez a verzió ugyan még utcahosszal le van maradva a Windows 10 mögött, mindössze a PC-k negyedén fut, de talán pont ez lesz egy olyan érv, ami rábírja a felhasználókat a frissítésre.

A Windows Copilot a tálcából lesz elérhető, és sokféleképpen használhatjuk majd. Amellett, hogy adhatunk neki olyan parancsokat, mint hogy állítsa be úgy a számítógépet, hogy összpontosítani tudjunk egy fontos dokumentum szerkesztése közben, arra is képes lesz, hogy szöveget írjon, vagy épp értelmezze azt, amit a vágólapra helyeztünk. A Microsoft termékekért felelős vezetője, a görög-ciprióta származású Panos Panay például arról beszélt, hogy ha bizonytalan egy hívás előtt, hogy mennyi a pontos idő Cipruson, akkor gyorsan meg tudja kérdezni a rendszert, de akár abban is kérhet segítséget, hogy mikor repüljenek legközelebb oda és hol szálljanak meg. Vagyis a Copilot a ChatGPT új verziójához hasonlóan eléri az internet aktuális adatait, képes valós idejű információkat nyújtani a kérdezőnek.

Ez a bejelentés két dolgot mindenképp előrevetít: a generatív mesterséges intelligenciákat egyre kevésbé a weben fogjuk használni, illetve a Google változatlanul nem dőlhet hátra

A ChatGPT, a Dall-E és a hasonló rendszerek eleinte alapvetően a böngészőinkben futottak, ami az elmúlt évek alkalmazás-fókuszú gondolkodása után különös kivételt jelentett. Közvetve rávilágított arra is, hogy a szoftverek készítői inkább nem fizetnék ki az App Store vagy a Play Áruház akár harminc százalékos jutalékát. Mostanra azonban a ChatGPT megjelent iOS-en is, az Adobe már közvetlenül a Photoshopba integrálta a képkészítő mesterséges intelligenciáját, vagyis elképzelhető, hogy visszatérünk a korábban megszokott működéshez.

Emellett az, hogy a számítógép-használók zömétől egyetlen kattintásra lesz egy generatív mesterséges intelligencia, az az internetes keresési szokásokat is alaposan átalakíthatja. Igaz, hogy a keresők forgalmának a java mobilokról jön, de a Microsoft vezetője korábban hangsúlyozta, hogy ők már akkor boldogak lennének, ha néhány százaléknyi piacrészt el tudnának csenni a Google-től. Mountain View-ban pedig komolyan vették a fenyegetést, és először "vörös riasztást" rendeltek el, majd elárasztották a termékeiket mesterséges intelligencia alapú megoldásokkal.

(Fotó: Windows/Unsplash)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.