Legyen szó akár illatos fűszernövényekről vagy virágokról, a növények bizonyítottan pozitív hatást fejtenek ki hangulatunkra. Gondozásukba viszont sokaknak beletörik a bicskájuk, hiszen ahány növény, annyiféle mennyiségű fényt, törődést és vizet igényelnek. A Pico növénygondozó rendszerét az otthoni kertészkedés ötlete hívta életre, méghozzá nem is akárhogyan. A letisztult dizájnnal ellátott, apró, üres állapotában mindössze százötven grammos tartályok elvégzik helyettünk a munka oroszlánrészét, és kisméretű LED fényforrásokkal helyettesítik a napfényt, valamint megakadályozzák a növények kiszáradását, illetve túlöntözésüket. Sőt, a helyhiány sem lehet kifogás, mivel a Picot akár a hűtőajtóra is rögzíthetjük. A mini ládához egy teleszkópos rúd is tartozik, melynek végén ott díszeleg az említett LED lámpa. A rozsdamentes acélból készült rúd hossza fokozatosan növelhető a növény fejlődésével, maximum harminckét centiméterig.
A multi-spektrumú, OSRAM által gyártott LED-lámpa megfelelő hullámhosszú fényt bocsájt ki, ami még a lakás legsötétebb zugában is egész évben elegendő fényt biztosít az élőlényeknek.
Bizonyára rengeteg hobbikertésznek meggyűlik a baja az öntözéssel is, de szerencsére a Pico fejlesztői ezt is megoldották: elég hetente egyszer feltölteni a cserép tartályát, a növények pedig annyit szívnak fel a talajból, amennyire éppen szükségük van, így soha nem száradnak ki, és nem is rothadnak el a túl sok víztől.
A megszokott, helyigényes virágcserepekkel ellentétben az eszköz szó szerint bárhová elfér, ráadásul nem is kell feltétlenül vízszintes felületben gondolkodnunk: a falra, a hűtőajtóra, vagy akár az ablakra is helyezhetjük.
A Picohoz első körben háromféle színű és háromféle cserélhető hátlapot terveztek. Mindegyikhez jár egy falra rögzíthető, egy mágneses és tépőzáras hátrész is. Az energiaellátás USB C kábelen keresztül történik. A kezdőcsomag ebből rögtön kettőt is tartalmaz: a rövid az energiaforráshoz csatlakoztatható, a másik, három méteres, függőleges felületre is rögzíthető kábellel pedig összeköthetjük a növények tartályait. Az ötlet sikeresnek bizonyult a Kickstarteren, a tulajdonos Altifarm Enverde amerikai-indiai érdekeltségű startup a május második felében lezáruló kampány utánra tervezi a gyártás megkezdését, ami azonban a járványhelyzet miatt eltolódhat. A minicserép kikiáltási ára huszonkilenc dollár, körülbelül tízezer forint, de ha többet rendelünk, csökken az egységár, így hat darab esetén összesen száznegyvenkilenc dollárba, negyvenkilencezer forintba kerül.
(Fotó: Kickstarter)
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR