Fenntartható légi közlekedés még nincs, de már kereshetünk magunknak járatot aszerint, hogy melyiknek a legalacsonyabb a kibocsátása

2021 / 10 / 10 / Bobák Áron
Fenntartható légi közlekedés még nincs, de már kereshetünk magunknak járatot aszerint, hogy melyiknek a legalacsonyabb a kibocsátása
Bár a kereskedelmi légi közlekedésnek jelenleg nincs olyan módja, ami akár csak közelít a karbonsemlegességhez, de a Google Járatkereső újítása ettől függetlenül még mindenkinek hasznos, aki szeretné valamivel fenntarthatóbbá tenni az utazásait.

A keresőóriás egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy új funkcióval bővült a Járatkereső szolgáltatása, amelyben mostantól ha rákeresünk egy célállomásra, azt is láthatjuk, hogy melyik repülőjárat mennyi szén-dioxidot bocsát ki utasonként az út során. A listázott járatokat rendezhetjük is a kibocsátásuk szerint, ehhez a lista mellett megjelenő "rendezés alapja" gombra kell kattintanunk, és ott kiválasztani a "CO2-kibocsátás" opciót.

A kereskedelmi légi közlekedésnek ma még nem létezik olyan módja, ami a kibocsátás tekintetében ne lenne sokkal környezetszennyezőbb, mint bármilyen más közlekedési mód: a légi közlekedés éves szinten mintegy egymilliárd tonna szén-dioxidot termel, ami a globális CO2-kibocsátásnak mintegy 2,5%-a. Az viszont a Google Járatkeresőjében is tisztán látszik, hogy hosszabb utaknál egyáltalán nem mindegy, melyik gépre veszünk jegyet: míg a United Airlines egyik járata a New York és San Francisco közötti úton 446 kilogramm szén-dioxidot bocsát ki utasonként, addig az American Airlines bizonyos (szintén átszállás nélküli) járataiból utasonként 667 kilogramm szén-dioxid kerül a levegőbe egy ugyanolyan hosszú út alatt. Egy Budapest-Berlin távolságnál értelemszerűen ennél sokkal kisebbek a különbségek, de például egy átszállás egy ilyen út kibocsátási értékeit is jelentősen fel tudja tornázni.

A Google a kibocsátási értékekre vonatkozó becslésekhez az Európai Környezetvédelmi Ügynökségtől kapott adatokat kombinálja a légitársaságok utazási információival, az értékekbe a repülőgép típusa mellett pedig többek között az is beleszámít, hogy milyen osztályon utazunk; mivel a business classon egy utas több helyet foglal, mint a turistaosztályon, így ezeknek a helyeknek a kibocsátási értéke is magasabb lesz.

Fenntarthatóbb szállodák

A Google-nek nem ez az egyetlen olyan kezdeményezése az utóbbi időben, amivel igyekeznek támogatni a fenntarthatóbb turizmust, nemrég például egy olyan funkciót is bevezettek, amellyel kifejezetten fenntartható szállodákat kereshetünk magunknak. Ha a Google keresőben rákeresünk egy szállodára, akkor a névjegynél lefelé görgetve találhatjuk meg a "Fenntarthatóság" rovatot, amelyben alkategóriák szerint informálódhatunk arról, hogy az adott szállás milyen lépéseket tett az energiatakarékosság, a hulladékcsökkentés, a víztakarékosság, és a fenntartható forrásokból való beszerzés jegyében. A feltüntetett információk nem önbevalláson alapulnak, az ökotanúsítványt a szállodák olyan akkreditált, független szervezetektől kaphatják meg, mint a Green Key vagy az EarthCheck.

A Google az erről szóló útmutatóban azt írja, hogy a google.com/travel webhelyen a szállásokra keresve jelzik is, hogy melyik szállodák rendelkeznek ilyen tanúsítvánnyal, bár mi ennek egyelőre nem találtuk nyomát. Az elég nyilvánvaló, hogy jelenleg csak nagyon kevés szálloda rendelkezik ilyesmivel, de a Google lépése után minden bizonnyal növekedni fog a számuk.

A keresőcég az elmúlt időszakban sorra jelentette be a hasonló kezdeményezéseit, áprilisban például arról számoltak be, hogy a Google Térkép autós útvonaltervezője hamarosan károsanyag-kibocsátás szerint is képes lesz útvonalakat javasolni, a kereső vásárlás funkciójában a nagy energiaigényű készülékekre (például mosogatógépre, vízmelegítőre vagy kemencére) rákeresve pedig már aszerint is szűrhetjük a találatokat, hogy melyik a legköltséghatékonyabb és fenntarthatóbb. Ezek a szolgáltatások Magyarországon egyelőre nem érhetők el, az útvonalkeresővel kapcsolatban a Google annyit közölt, hogy Európában valamikor jövőre jelenik majd meg a térképszolgáltatásban.

(Borítókép: Boris Roessler/picture alliance via Getty Images)

További cikkek a témában:

Három hidrogénhajtású repülőt is tervezett az Airbus A repülőgépgyártó 2035-re szeretne piacra lépni a világ első zéró emissziós utasszállítójával.

A Wizz Air vezérigazgatója világszinten tiltatná be a repülőkön a business class-t A hazai fapados járatokat üzemeltető cég szerint itt az ideje leszámolni a business class-szal a környezetvédelem érdekében.

Ötödével kevesebbet fogyasztó repülőgép-hajtóműveket ígér a GE a 2030-as évek derekára A repülésből lassabban tűnik el a CO2, mint az autózásból: az amerikai General Electric és a francia Safron projektje a '30-as évek közepére ígér a mainál 20%-kal takarékosabb hajtóműveket.


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.