Japán el akarja indítani a világ első, folyamatos fúziós reaktorát

2024 / 09 / 01 / Felkai Ádám
Japán el akarja indítani a világ első, folyamatos fúziós reaktorát
A várakozások szerint a reaktor már a kezdeti szakaszban is 50-100 megawatt áramot fog termelni. Minderre a tervek szerint nagyon gyorsan: a következő 10 évben sor kerülhet.

Tagucsi Takaja vezérigazgató szerint a Helical Fusion, egy japán startup, az tűzte ki célul, hogy 2034-re elindítsa a világ első folyamatos működésű magfúziós reaktorát, és a 2040-es években megkezdje annak kereskedelmi működtetését.

A fúziós energia előállítása során két könnyű atommagot (általában hidrogénizotópokat, például deutériumot és tríciumot) nagy hőmérsékleten és nyomáson egyesítenek, ami hatalmas mennyiségű energiát szabadít fel. A végső cél egy stabil, önfenntartó reakció létrehozása, ahol a fúzió során keletkező energia elegendő ahhoz, hogy fenntartsa a szükséges körülményeket további fúziókhoz.

Az úgynevezett “steady-state”, magyarul fúziós reaktor esetében a fent leírt működés nem pulzáló vagy időszakos, hanem egyenletes, folyamatos. Ez azért fontos, mert a folyamatos működés gazdasági és technikai szempontból is előnyösebb, mint a pulzáló üzemmód. Az ilyen reaktorok megvalósítása azonban nagyon összetett feladat, és jelenleg rengeteg technológiai kihívás akad velük kapcsolatban: instabilitások kezelése, az energia előállítása során szükséges extrém körülmények fenntartása a két leginkább említésre méltó ezek közül.

Mint azonban azt Tagucsi elszántan említi a Reutersnak adott interjújában:

“Célunk, hogy a következő tíz éven belül üzembe helyezzük a világ első folyamatos működésű fúziós reaktorát, amely villamos energiát termel.”

Ha a cég valóban sikerrel jár, az Japánt energiafüggetlenné teheti, sőt a jelenleg importőr szigetországnak akár exportra is futhatná. Talán nem is kell mondani, hogy ez mennyire megnövelné Japán energiabiztonságát. Tagucsi, aki a Helical Fusion társalapítója is, korábban banki területen dolgozott, és a Japán Nemzeti Fúziós Tudományos Intézet (NIFS) két tudósával közösen, 2021-ben alapította meg a vállalatot.

A Helical Fusion spirális módszerrel, mágneses technológia alkalmazásával tervezi megépíteni a kísérleti reaktorát, amely várhatóan 50-100 megawatt energiát tud majd termelni. Tagucsi azt is elmondta, hogy ha a kísérleti reaktor 2034-től sikeresen működik, akkor akár már 2040-ben üzembe helyezhetik a kereskedelmi reaktort is.

Japán már mintegy 2,8 milliárd dollárt fektetett be a NIFS fúziós kutatásaiba, amely otthont ad a világ egyik legnagyobb fúziós kísérleti létesítményének. Ezen befektetések ellenére azonban továbbra is jelentős kihívások állnak előttük, például a további körülbelül 7 milliárd dollárnak megfelelő összeg előteremtése a kísérleti reaktor számára, a magas hőmérsékletű szupravezető technológia kifejlesztése, valamint a biztonsági előírások meghatározása a helyi építési engedélyek megszerzéséhez.

(Kép: Helical Fusion)


Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
Szó szerint faragni lehet a fényt ezzel a nanoeszközzel!
„Ha a fényt ilyen hatékonyan és dinamikusan tudjuk irányítani, akkor gyakorlatilag bármit megtehetünk vele.”
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Hihetetlen, őrület, de élő madarakra is lehet adatot menteni!
Furán hangzik, pedig igaz.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.